Leslie L. Lawrence: A láp lidérce
(Népszava Kiadó Vállalat, 1989)
13 forintos sorozat, nincs hozzá ajánlás.
A kis, fekete lány odaállt az orrom elé. Felháborodottan csillogott a szeme a
tűz fényében.
- Én láttam, igenis láttam!
- Mit?
- Boszorkányt! Amikor tegnap este összevesztem a mamámmal és világgá akartam
menni, kint maradtam a lápon. Elfáradtam és lefeküdtem... és nem gondoltam a
farkasra. Mert aki rágondol, annak megjelenik.
- Ez nagyon bölcs dolog volt - dicsértem meg.
- De azért nem mertem elaludni. Akkor láttam meg.
- Mit?
- A boszorkányt. Fent repült az égen és... egyszerre csak nagyot kiáltott.
- A boszorkány?
- Ő. És leesett. Egészen oda, mellém. A zsombék másik oldalára. Csak úgy
puffant. És melléje esett a szárnya is.
- Szárnya is volt? Úgy tudtam, a boszorkányok söprűn járnak.
- Ennek szárnya volt. És eltörött a szárnya. A boszorkány akkor nagyon csúnyákat
mondott. Olyan csúnyákat, hogy még neked sem ismételhetem el. Apa azzal
fenyegetett egyszer, amikor mondtam valamit, pedig az félig sem volt olyan
csúnya, mint amit a boszorkány kiáltozott, hogy odaszegezi a nyelvem a
narancsfához, ha még egyszer ilyet mondok.
Megvolt ugyan a véleményem a kicsi apjának pedagógiai elveiről, de befogtam a
számat. Végül is, ki tudja, mikor mi a legcélravezetőbb nevelési módszer?
- Biztos álmodtál - mondtam, és megsimogattam a haját. - Néha velem is
előfordul. Sokat eszem este, és éjszaka boszorkányt látok. Reggel pedig azt
hiszem, hogy valóban láttam.
- Te is szoktál utána találni ezt‑azt?
- Találni ezt‑azt...?
Szoknyácskája alá nyúlt, és kiráncigált a fodrok közül egy megtermett, fekete
tárgyat. Egy 45‑ös, Colt Army revolvert. A hadsereg tagjai számára
rendszeresített forgópisztolyt.
második kiadás: (Gesta Könyvkiadó, 2006)
Igazi szenzációval lepi meg a Gesta Könyvkiadó Leslie L.
lawrence rajongóit!
A szerző sokak által évek óta hiányolt négy kisregénye, melyek annak idején kis
füzetekben jelentek meg, és amelyeket az újságos pavilonokban lehetett
megvásárolni (Gyilkosság az olimpián, A láp lidérce, A fojtogatók hajója, A
halál kisvasúton érkezik), most jelenik meg először egy kötetben. A közel
húsz-esztendős adósságot törlesztendő, végre könyv alakban is hozzáférhetők
lesznek ezek az írások. Négy izgalmas történet a gyűjtőknek, hogy
hiánylistájukról végre lekerüljenek ezek a kisregények, és minden Leslie L.
Lawrence-t kedvelő olvasónak, akik szeretnék megismerni ezeket az évekig csak
hírből ismert műveket. reméljük, sikerül sokaknak örömet szerezni e könyvekkel,
és jó szórakozást nyújt majd elolvasása.