Leslie L. Lawrence: Holdanyó fényes arca (A harikrisna-gyilkosságok)

LETÖLTÉS  az e-könyv a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik

(Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987)

,,Éreztem, hogy egy éles tárgy közvetlenül a nyakam és a vállam találkozásánál feltépi az ingem, s parázsként égetni kezdi a bőröm. Végigfutott rajtam a gondolat, hogyha ütőeret ért a szúrás, pillanatokon belül végem. Lenyeltem vagy fél liter vizet, és utolsó, kétségbeesett mozdulattal belevágtam magam a pocsolyába. Néhány szempillantásig még nyakamban lógott, aztán hangos nyögéssel eltűnt a víz alatt. A békesség kedvéért még utánarúgtam, de nem találtam el.
Lihegve, köpködve, nyakamat tapogatva iszkoltam a part felé, ha kétségbeesett és, nyomorult vánszorgásomat annak kehet neveznem. Minden lép
és után hátrapillantottam, de csak a békésen gomolygó köd nézett velem farkasszemet.
Nem tudom, meddig vonszolhattam magam a nádasban és az iszapban, talán fél óra is eltelhetett, amíg végre találtam egy laposabb partszakaszt, ahol kikászálódhattam a folyóból. Ahogy egészen szilárd talajt éreztem a talpam alatt, hanyatt vetettem magam, és lihegtem, mint egy igazi hajótörött.”

 

második kiadás: (Pannon Könyvkiadó, 1991)

LESLIE L. LAWRENCE a rovartudós és keletkutató ismét úton van: célja ezúttal a hajdani fejvadászok birodalma, Nágaföld. S amint azt már megszokhatták a neves kalandregényszerző olvasói, hősünket ismét titokzatos események veszik körül: kegyetlen gyilkosok irtják az őserdőbe menekült harikrisna szekta tagjait; megmagyarázhatatlan jelenségek rémítgetik a dzsungelbe települt szeretetotthon lakóit; egy nága kobrát dob az öregasszonyokat ápoló orvosokra; felbukkan a bolond lány, és furcsa énekével megváltoztatja tudósunk terveit. És ismét feltűnik a GONOSZ, Leslie L. Lawrence örök ellenfele...


készítette: Boros Zoltán és Szikszai Gábor