Hazánk legnépszerűbb és legtermékenyebb írója, aki több mint hatvan regényt írt, a nagy mesélő, akinek a műveit szívesen olvassa kicsi és nagy egyaránt. Lőrincz L. László éppen ma lett hetven éves (1939. június 15., Szilvásszentmárton), ennek alkalmából beszélgettünk vele az életéről, kalandjairól, az írásról és további terveiről.
Jelenleg
Magyarország legnépszerűbb írója, de emlékszik-e még, hogy mi szeretett volna
lenni, gyermekkorában, mondjuk hétévesen?
Lőrincz L. László: Több minden akartam lenni, amire vissza tudok emlékezni az,
hogy repülni akartam, pilóta akartam lenni. Annakidején jártam ilyen modellező
szakköre, repülőgép modelleket építettünk, láttam ejtőernyősöket, elég közel
laktunk egy ejtőernyős telephez. Ha már repülő, akkor gondoltam, hogy pilóta
leszek De ez elég rövid ideig tartott, aztán az élet másfele sodort.
Ön az Édesipari Szakközépiskolában végzett, honnan jött a kelet iránti
érdeklődés?
L.L.L.: Hát nem a cukoriparból az biztos; bár azért a cukornak, az édességnek
meg a keletnek van köze egymáshoz. Úgy jött, hogy nem vettek fel máshova.
Kitűnőre végeztem el az általános iskolát, de a megyei tanácstól kijött egy
férfi, és azt mondta, nem tanulhatok tovább, mert a családom egyik fele kulák
volt, a másik oldal református lelkész, így ipari tanuló lehettem volna. De a
nagymamám ismerősök révén besuvasztott, a Kaposvári Édesipari Szakközépiskolába.
Eddig még semmi kelet nem volt, de sokat olvastam, Karl May volt a kedvencem,
akinek vannak közel-keleten játszódó könyvei, és ezek tetszettek nekem
elsősorban, ezek révén határoztam, hogy kelet-kutató leszek, mint Ő.
Felszerelkezem egy karavánnal, elindulok, rengeteg kalandom lesz, és ezeket
megírom. Ez terelt a kelet felé.
Az egyetemen a történelem mellé, miért pont a mongol szakot választotta, az
nem Közel-Kelet, és nem is a legnépszerűbb szak?
L.L.L.: Teljesen véletlenül kerültem oda, arabra, törökre vagy perzsára akartam
menni, de nem lehetett, mert nagyon sokan voltak, és egyébként is hátrányban
voltam, mert egy szakközépiskolából kerültem a bölcsészkarra. Valaki azt az
ötlete adta, hogy menjek mongol szakra, az is kelet, aztán egy év után sok lesz
a lemorzsolódás, mert nehéz nyelvek és átmehetek. De annyira megszerettem a
mongolt, hogy ott maradtam és ez lett a hivatásom, Mongólia és Belső-Ázsia.
Az egyetem elvégzése, és a tudományos pályára lépés után hogyan kezdett írni,
hogyan lett író?
L.L.L.: Karl May, akit már említettem, ő is utazó és író volt, azért utazott,
hogy megírja az izgalmas kalandjait, fiktív úti-kalandokat írt. Én sem
akjavascript:void(0);artam, csak megtanulni a nyelvet, odamenni, megnézni és
kész. Úti-kalandokat már nem érdemes írni, mert nagyon kevés embert érdekel
igazából, elkezdtem tudományos tevékenységet folytatni, de volt hiányérzetem,
hogy ezeket kevesen olvassák. De az ottani élet nagyon érdekes, csak hogyan
lehetne ezt közelebb hozni az olvasókhoz. Az az ötletem támadt, hogy olyan
formát kell találni, hogy mindenki játszva elolvassa. Ahol izgalmas a történet,
és vannak apró hiteles dolgok, a háttéranyag, a nyelv, a vallás, és ez be is
jött.
Hogyan születik egy regény, honnan jön ez első ötlet?
L.L.L.: Sok helyről jöhet, részben a tudományos tevékenységemből fakad, bár most
már kevesebbet foglalkozom a tudománnyal. De lépten-nyomon találkozom különböző
izgalmas témákkal, megy az ember az utcán vagy olvas és hirtelen egy
megfejtetlen rejtvénnyel találja szembe magát. Ha kutató, akkor kutatja ezeket,
de ha nincs anyag, akkor tudományosan nem lehet megfejteni. Lehet, hogy most nem
tudom megoldani, mint kutató, de mint író, most is van egy jó ötletem, és akkor
azt megírom. De ez nem tudomány, ez szépirodalom, csak a háttért tudományos, a
történet kitalált.
Ön a tudományos alap mellett arról híres, hogy gyakorlatilag a regényeinek
minden helyszínén járt, melyik a legemlékezetesebb?
L.L.L.: Ez így igaz. Meggyőződésem, hogy csak úgy lehet jól megírni valamit, ha
az ember ott volt. Más könyveiből és lexikonokból is lehet gyűjteni, de az nem
ugyanaz. De talán Mongólia a legemlékezetesebb, az volt az első, meg szakmailag
is az érdekelt leginkább. De azonkívül is vannak országok, ahova nagyon szeretek
járni, például Kínába. De Indiát is szeretem, csak ott nem bírom sokáig, mert
nem bírom a nagyon fűszeres ételeket. Csoda országok, érdemes megnézni.
Van olyan ország, ahová kevésbé szívesen menne vissza, amihez negatívabb
élmény fűződik?
L.L.L.: Olyan ország nincs, amitől ilyen mereven elzárkóznék, de vannak
országok, ahova pillanatnyilag nem szívesen mennék vissza. Például Venezuelában
voltam nemrég, és borzasztó a közbiztonság, nagyon nehéz az országjárás,
bonyolult a politikai helyzet. Emlékszem egy vidéki városban voltunk, valami
ünnep volt, ezért rakétákat lőttek fel, de az ismerősök mondták, hogy sötétedés
után ne nagyon mászkáljunk kint. Nekem erre jó fülem van, hallom, hogy lőnek is.
Másnap reggel néztem az újságosnál, hogy huszonöt embert lőttek le az éjszaka a
szomszéd utcában. Nem szívesen mennék vissza, pedig gyönyörű ország, csak most
ilyen a helyzet. De olyan, ahova elvi okból nem mennék, olyan nincs.
Ezek után jogos a kérdés, hogy keveredett-e már hasonló kalandba, mint a
regényeinek hősei? Mi volt a legizgalmasabb kalandja?
L.L.L.: Olyanba, ami annyira izgalmas lett volna nem. Életveszélybe sokszor
kerül az ember, csak nem egészen olyan, mint a könyvekben. Megtörtént velem,
hogy le akartak lőni minket, Mongóliában történt, betévedtünk teljesen
véletlenül egy szovjet katonai támaszpontra, amelynek le volt döntve a kerítése,
és a mongol sofőr nem vette észre, hogy volt egy tábla: belépni tilos. Mentünk,
és azt vettük észre, hogy egy tank kibújik egy homokdomb mögül és az ágyút
ráirányítja a kocsinkra. Abban a pillanatban kivetettük magunkat a kocsiból, már
jöttek is a kalasnyikovokkal és le voltunk tartóztatva. Később kérdeztem a
szovjet tiszttől, hogy mennyire voltunk életveszélyben és azt mondta, hogy
nagyon, egy hajszálon múlt, hogy nem lőttek.
Másik fajta veszély az, amikor kocsival mentünk Mongóliában, és bekerültünk egy
jurta-táborba, ahol kiderült, hogy karantén van. Fertőző agyhártyagyulladás
járvány volt, ezért lecsuktak és két hétig ott kellett lakni, és várni, hogy
megkapom-e. Ilyenek vannak.
Regényei hősének, Leslie L. Lawrence-nek hasonlóan kalandos az élete, nevében
hasonlít Önre, másban is? Kiről mintázta?
L.L.L.: Nem magamról mintáztam, az az igazság. Egy Mongóliában szolgálatot
teljesítő angol diplomatáról mintáztam, aki egy magas, jóvágású és a második
világháborúban kémelhárító volt tizenhárom évesen. Meg kellett hamisítani a
papírjait, de ez azért történt, mert kilenc keleti nyelven beszélt, mivel
diplomata gyerek volt, Burmában, Vietnámban lakott és megtanulta ezeket a
nyelveket. Az volt a feladata, hogy japán kémeket fogjon el, aztán később mongol
nagykövet lett. De részben, főleg külsejében ő Leslie Lawrence alapja. Belőlem
annyi van benne, hogy Leslie is Kelet-Kutató. A rovarokhoz annyi közöm van, hogy
Mongóliában részt vettem egy rovartani expedícióban, amit magyarok csináltak, és
az nagyon megtetszett nekem, így Leslie rovartudós is lett. De igazából
különálló személyiség. Szokták kérdezni azt is, hogy hány élves Leslie Lawrence,
ha már ennyi kalandja volt, erre mindig azt mondom, annyi, mint James Bond, egy
napon születtek.
Van bevett írási módszere, hogyan telik egy napja?
L.L.L.: Nagyon fegyelmezett vagyok, reggel nyolckor leülök szinte minden nap,
három órát szoktam dolgozni, tehát tizenegyig. Utána délután vissza szoktam
javítani, az olyan másfél óra. Ez összesen négy és fél óra, de többet nem lehet,
elfárad az agyam. Ezt mindennap csinálom, kivéve a könyvek közti szüneteket,
évente két könyvet írok és nyáron szünet van. Nem szünet nélkül dolgozom, és
közben olvasni is kell, anyagot gyűjteni, utazni.
Mit szokott csinálni kikapcsolódásképpen?
L.L.L.: Az utazás a kikapcsolódás része, mikor itthon vagyok, szeretem a
sportot, de ma már nem járok ki meccsre. Televíziót nézek, sporteseményeket és
jó filmeket. Barátaimmal eljárunk, beszélgetünk, van családom, gyerekeim,
unokáim, eltelik az idő.
Olvasni nem szokott? Mit olvas egy híres író szórakozásból, önmaga
szórakoztatására?
L.L.L.: De. Az ember idősebb korára egyre inkább vonzódik a tényirodalomhoz, a
non-fictionhoz, én is szeretek történelemmel, vallásokkal, kultúrtörténettel
foglalkozó könyveket olvasni. A szépirodalom is belefél, ha feltűnik egy új
csillag, azt igyekszem elolvasni. Igyekszem azokat elolvasni, amit annakidején
nem. Például most olyan könyvet olvasok, amit gyerekként nem tudtam, mert három
kötet volt, és senkinek sem volt meg mind a három. Szerettem az orosz
klasszikusokat, azokat is szoktam újraolvasni. Kafkát nagyon szeretem, és
többször elolvastam, Rejtő is közel áll hozzám. Ha külföldre megyek, akkor
könnyebb könyveket viszek, és azokat ott is hagyom. Mindenütt van könyvtár, oda
szoktam adni.
Mit gondol, miért ilyen népszerűek a regényei régen is, és most is?
L.L.L.: Az emberek szeretik a fordulatos, izgalmas történeteket, erre van
fogadókészség. Hálás a téma, főleg mivel az olvasók olyan tudást szerezhetnek a
könyveimből, amit máshonnan nem, és különösebb erőfeszítés nélkül. Jó a téma,
jók a szereplők, és jól kell megírni. Nem öndicséretből mondom. Az írás
mesterség is, a fogásokat meg kell tanulni. Szokták kérdezni, hogy akkor kitől
lehet megtanulni, tanítok-e én. De ehhez sokat kell olvasni, a legjobb mesterek
a nagy írók, a világirodalom mesterei és természetesen a magyar nyelvet
tökéletesen kell ismerni, a nyelvtant és a helyesírást is. Végeredményben pedig
az író könyve egy kis kalapács, és az olvasó lelkében van a húr, azt, ha megüti
a kalapácsával az író, vagy szép hangot ad ki, vagy nem. Ezt nem lehet
észérvekkel magyarázni.
Melyik művét ajánlaná elsőként valakinek, aki még nem olvasott Lőrincz L.
László regényt?
L.L.L.: Először megkérdezném tőle, hogy a kalandregényeket vagy a
fantasztikusakat szereti. Ha az előbbit, akkor a Sindzse szeme című regényemet,
mert az az első vagy a Gonosz és a fekete hercegnőt, mert az egy nagyon érdekes
vámpíros történet. Ha inkább a sci-fit kedveli, akkor talán A kicsik-et, mert az
nagyon izgalmas, arról szól, éltek-e már az ember előtt értelmes lények a
földön.
A szórakoztató irodalom mellett mindig is fordított és tudományos munkát is
végzett, mesélne ezekről valamit?
L.L.L.: Írtam a mongol kultúráról és népköltészetről könyveket, cikkeket, de
több közülük csak külföldön jelent meg. A mongol mitológia és A mongol
népköltészet Magyarországon is megjelent, de ezekért nem törték be a kirakatot.
Pedig nagyon érdekesek a meséik, nem különböznek annyira sokban a milyeinktől.
Náluk is megjelenik például a Fehérlófia, egyébként is nagyon nagy szerepük van
a lovaknak, nem csak a történetekben, hanem általában a kultúrájukban.
Lehet tudni, hogy most min dolgozik éppen?
L.L.L.. Egy új Leslie L. Lawrence regényen, ami Indiában játszódik. A címe A
fekete özvegy és az özvegyégetésről szól, ami ugyan már tilos, tiltja a törvény,
de vidéken még mindig előfordul, hogy a férje halála után, a feleségét máglyán
elégetik, a szerencsétlen asszonynak nincs is más választása, különben cseléd
lesz vagy kitaszítja a család.
Hogyan fogja megünnepelni a 70. születésnapját?
L.L.L.: Nem szeretek rágondolni sem, megmondom a családnak, hogy mit vegyenek,
de jobban szeretek adni, mint kapni. Az ilyen ünnepek egyébként is az idő
múlására emlékeztetnek csak, és még rengeteg tervem van.
Köszönöm a beszélgetést.
Vancsó Éva - 2009. 06. 15.