>> S az a setét lovas tán ősöm volt nekem… <<

 

 

Kocints, igyunk! - kire? - kocints a régi, holt
Leányra, akit itt a langyos, régi fürdőn
Szelíd hullám ölelt, s a fénylő, sárga fürtön
Hanyatló Róma bús napfénye haldokolt.
 

Kocints közülük egyre, egy barna, halk lovasra:
Megállt az esti marton, nézte a vérző fákat,
S nem tudta mért: szivére reálehelt a bánat,
Mint az alkonyi párák a mellén fénylő vasra.
 

Körül sátorkupok keltek a köveken,
Nagy, lomha buborékok a népvándorlás árján -
Elpattantak azóta, nyomtalanul és árván,
S az a setét lovas tán ősöm volt nekem…
(TÓTH ÁRPÁD: EGY AQUINCUMI ESTÉN CÍMŰ VERSÉBŐL)
 

     Magyarország a „népek országútján” fek­szik. A kőkorszaktól kezdve egészen a XVII. századig sok addig ismeretlen nép bukkant fel Eurázsia végtelen pusztaságain, hogy Európa nyugati része felé vegye útját. Vándorlása során majd mindegyik eljutott a Kárpát-medencébe, ahol - mivel a ter­mészeti feltételek kedvezőek voltak - hosszabb-rövidebb időre meg is telepedett. Persze, nemcsak kelet-nyugati irányú ván­dorlás során kerültek hódítók a mai Ma­gyarország területére, hanem nyugatról is. Tudjuk, hogy a római birodalom keleti ha­tára a Duna volt, s a nagy folyó partjáról fürkészték római megfigyelők a keletről érkező barbárokat. A rómaiak azonban nem az elsők voltak a bevándorlók sorában.
 

Az aranyszarvas népe
 

    A korai vaskor idején, az i. e. VI. század közepén érkeztek a szkíták a Kárpát-medencébe, valószínűleg a Fekete-tenger vidékéről. Életükről, szokásaikról a görög Hérodotosz történetíró tájékoztat bennünket. Tőle tudjuk, hogy ez az igen jól szervezett, harcos nomád nép elsősorban állattartással foglalkozott, a földművelést alig ismerte. A szkíta kovácsok vasból kalapálták fegy­vereiket, a bronzot csak ékszerek készítésé­re használták. A halált az élet folytatásának tekintették, ezért a harcossal együtt temet­ték el ruháját, fegyvereit. A szkíta fém­művesség remekei közé tartoznak az aranyból készített szarvasábrázolások, ame­lyek egy számunkra már ismeretlen hitvilág nemesfémbe zárt maradványai. A szkíták uralmának a nyugatról érkező kelták táma­dása vetett véget az i. e. III. században.
 

Excalibur legendája
 

    A több hullámban betelepülő kelták magukba olvasztották a szkíta lakosságot, amely gyorsan letűnt a történelem színpadá­ról. A hosszú, kétélű karddal harcoló kel­ták, akiknek egyes törzsei a brit szigeteken telepedtek meg, uralták ez idő tájt az egész európai kontinenst, jóllehet egységes biro­dalmat nem sikerült létrehozniuk. Mondáikat, legendáikat azonban - későbbi át­dolgozásokban - az egész világon ismerik. Arthur királynak és lovagjainak, a kerekasz­tal vitézeinek a története, a csodakard (az Excalibur) legendája minden bizonnyal kelta eredetű.
    A kelták, békében kiváló földművelők és állattenyésztők, háborúban félelmetes harcosok voltak. Használták a vas élű ekét, a vassarlót és a malomkövet is. Edényeik leggyakoribb díszítőmotívuma a szarvas, a vadkan és a kígyó. Igencsak kedvelték a vadkan húsát - akárcsak a mulatságos képregény figura. Astérix: i. e. 60 körül pénzt is vertek, amelyre latin betűkkel vésték rá uralkodó törzsfőik nevét.
 

Keleti istenek Aquincumban
 

    A római birodalom, amely a „barbároktól” féltette keleti területeit, leg­jobb védekezésül, a támadást választotta. A rómaiak, hogy elkeseredett ellenségeik, a dákok ellen megvédjék legkeletibb területei­ket, úgy döntöttek, hogy kiterjesztik a Duna vonaláig Róma határát. Az időszámításunk szerinti I. század vége előtt új római tarto­mány született a mai Dunántúl és Ausztria keleti szegélye helyén: Pannónia. Az új tar­tomány székhelye Aquincum lett: innen igazgatta a helytartó a tartomány ügyeit. Csodálatos palotájának romjait az óbudai hajógyári szigeten tárták fel.
    A kelta lakosság a római időkben is megőrizte részleges önállóságát, de római irányítás alá került. A kelta törzsi előkelők római polgárokká lettek, s a római kultúra hatására ellatinosodtak. Elveszítették nyel­vüket, szokásaikat: feloldódtak a római kultúrában. A nők azonban, úgy látszik, kon­zervatívabbak voltak a férfiaknál, mivel a kelta sírköveken látható ábrázolások szerint a férfiak többnyire római ruhát viseltek, míg a nők megőrizték hagyományos, kelta öltözetüket.
    Az aquincumi ásatások bebizonyították, hogy a soknemzetiségű Pannóniában szá­mos keleti isten is „menedéket talált”. A régészek nemcsak az Egyiptomból szár­mazó Ízisznek, hanem a perzsa napisten­nek, Mithrásznak a kultuszhelyeit is feltár­ták. A gazdag és békés pannóniai élet körülbelül négy évszázadon át tartott: az V. században harcos nomád nép érkezett ke­letről, amely kiragadta a rómaiak kezéből Pannóniát.
 

A ,,láthatatlan ember”
 

    A hunok népe - amely a legendák szerint a magyarok „rokona” - az V. szá­zad első évtizedében foglalta el a mai Magyarország területét. A hunok ázsiai eredetű lovas nomádok - félelmetes harco­sok, a nélkülözéseket és a fáradságot könnyedén tűrő pásztorkatonák voltak. A hon­foglaló magyarság haditaktikája: a cseles megfutamodás, az ellenség bekerítése és a hadsereg tízes számrendszer szerinti fel­osztása - tizedek, századok, ezredek - végső soron hun eredetű. A hunok kiemel­kedő törzsfője, aki birodalma központját keletről a mai Magyarország területére, Szeged környékére helyezte át, hogy innen kísérelje meg meghódítani a világot: Attila volt. (Róla írta Gárdonyi Géza A láthatat­lan ember című izgalmas regényét.)
    Attilát istenként tisztelték alattvalói, ör­dögként gyűlölték ellenfelei. A hunok törzsi szervezetben éltek a legfőbb törzsfő uralma alatt. Mivel Attila a nomád népek szokása szerint állandóan növelni kívánta birodal­mát, óhatatlanul összeütközésbe került a rómaiakkal, akikkel korábban hosszú időn keresztül békességben élt. Több alkalommal hadjáratot viselt Róma ellen, egyszer - a monda szerint - csak Leó pápa sze­mélyes kérése mentette meg a várost a pusztulástól. Attila 453-ban bekövetkezett halála véget vetett a hunok terjeszkedésé­nek. A nomádok keletre vonultak, csak kisebb csoportjaik maradtak a Kárpát-me­dencében, s később beleolvadtak az utánuk érkező avarokba.
 

Germánok, avarok, szlávok
 

    Attila halálát és a hunok távozását köve­tően száz évre germán uralom alá került hazánk földje. A longobárdok ural­mát, akik később Itália területére vándorol­tak, az ázsiai eredetű avarok bevonu­lása törte meg.
    Az avarok bevonulásával együtt jelentős szláv népcsoportok is érkeztek a Kárpát-medencébe. Kezdetben az avarok alattvalói voltak, később - miután a frankok megdöntötték az avarok államát - önállóságra tettek szert.
    Ezután Magyarország területén kisebb szláv államalakulatok jöttek létre, amelyek meghódoltak Árpád magyarjai előtt.
 

LŐRINCZ L. LÁSZLÓ
 

Háttér 15 3. szám (1987) - készítette: Big Joe (http://www.lorinczl.fw.hu/)