Omladozó kolostorok, hajmeresztő szertartások
Beszélgetés Lőrincz L. Lászlóval
A halálkiáltók, a halott lelkét a testből kiszabadító tibeti szerzetesek már szerepeltek Lőrincz L. László korábbi kalandregényében. A halálkiáltók visszatérnek a szerző új művében, melyben megismerünk egy másik misztikus szertartást, a csődöt. A Csőd című, Két sápadt szerzetes alcímű regényében Lőrincz L. László újra kézen fogja az olvasót, és elvezeti Tibet egyik barátságosan omladozó kolostorába.
Litang nem messze Thimputól, festői környezetben, másfél ezer méter magasságban található. A csendes lámakolostor békéje hamarosan véget ér: egyik gyilkosság a másikat követi, a kolostorhoz közeli sírkertben vérfagyasztó szertartások történnek, szabadulásra képtelen lelkek kóborolnak a környéken. A kolostor titokzatos falai között felbukkanó elbeszélőre, Leslie L. Lawrence-re vár a feladat, hogy a kusza bűnügy szálait kibogozza. Eredetileg azért érkezett, hogy egy nemrégiben felfedezett, régi könyvet tanulmányozzon. Egy vándorszerzetestől hallotta Indiában, a dalai láma székhelyén, hogy Litangban őriznek egy kéziratot, amely jelentősen különbözik a már ismertektől. A hátborzongató titkokkal azonban nem a kíváncsi tekintetek elől féltve őrzött iratok megismerésekor szembesül. A szerző nem térhet ki sorsa elől, elmaradhatatlan revolverével, békésen pipázgatva megoldja a világi és túlvilági rejtélyeket.
A fegyver és a pipa a fiókban marad beszélgetésünk közben, a teraszon halkan csilingelő csengettyű, felidézi a kolostorok hangulatát az orientalista szerző otthonában.
- A csőd létező szertartás? Honnét szerzett tudomást erről?
- A csőd nevű szertartás még a lámaizmus előtti hitvilághoz kapcsolódik. A beavatottak ilyenkor darabolták fel a halottakat és lakomaként az isteneknek ajánlották a szakrális szertartás során eltávolított szerveket. A keselyűk, vagy farkasok képében érkező istenek pedig elfogadták az áldozatot. A buddhizmus ezt a szertartást nem vette át, így a hetedik század után kis híján elfeledkeztek róla a szerzetesek. Rituális táncként, melyben az áldozatot csak jelképesen mutatják be, mind a mai napig megőrizte a hagyomány. Az évszázadok során a rítus megszelídült. A csődnek nincs hivatalos ünnepnapja, a ceremónia lényege az istenek megvendégelése. Tibetben számtalan rituális táncot, áldozatot láttam, csődöt azonban még sohasem. A szakirodalmából azonban pontosan tudni, hogyan hajtották végre régen és napjainkban. A téma kiváló ismerője és kutatója, a francia Alexandra David-Neel könyvében olvastam erről először. Ha Kínában járok, mindig kapcsolatba lépek azokkal, akik áldozatai voltak a kulturális forradalomnak. Ők rémületbe ejtő történeteket őriznek azokról az évekről, amikor a tibeti kolostorokat lerombolták és a szerzeteseket bebörtönözték. A boszorkányüldözés során igyekeztek minél több kincset és dokumentumot elrejteni a kínaiak elől. Ezek egy része máig nem került elő. Sokszor gondoltam arra, hogyan lehetne tudomást szerezni a féltve őrzött titkok hollétéről. Ekkor jutott eszembe az a titokzatos bűnténysorozat, melyet a regényben elmesélek.
- Minden alkalommal felkeresi a helyszínt, ahol a regénye játszódik?
- Ha lehetőségem van rá, akkor igen. A regényeim helyszínéül szolgáló országok közül némelyikbe többször visszatértem. Hiába láttam például tibeti kolostorokat. Ha nincs előttem éppen az, amelyikbe a cselekményt elhelyezem, nem tudom életszerűen lefesteni a környezetet, mert az apró részleteket nem őrzi meg örökké az emlékezet. Novemberben megjelenő új regényem helyszíne Mexikó. Két hónapot töltöttem ott, jártam a piramis városokat, a falvakat, kutattam az elfeledett és a mai kultúrák jellegzetességeit, figyeltem az embereket. Muszáj megismerkednem velük, hogy hitelesen írhassak róluk. Mindig kínosan ügyelek az eredetiségre. Könyveimet nem csupán szórakoztató regénynek tekintem, törekszem arra is, hogy gyarapítsam az olvasó ismereteit az egzotikus tájakról. Mielőtt munkához fogok, alaposan felkészülök abból az országból, ahová készülök. Gyűjtöm a munkámhoz nélkülözhetetlen idegen nyelvű szakirodalmat.
- A vendéglátói tudják, hogy regényt ír róluk?
- Nem is sejtik. Sohasem beszélek a munkámról, csak ha szükséges. Például a Csőd helyszínén, Tibetben is csak annyit tudnak, hogy tanár vagyok, aki kutatja a történetüket. Nem hiszem, hogy örülnének, ha megtudnák, mire készülök.
- Ki olvassa először a regényeit odahaza?
- Korábban a középiskolás fiam „lektorált” engem elsőként. Emlékszem néha még beleszólást is engedtem neki a történet alakulásába. A regényt persze nem írtam át a kedvéért, mindössze annyit kért, hogy az egyik szereplő maradjon életben. Engedtem a kérésnek. Az évek multával azonban a fiamnak már nincs elegendő ideje naponta olvasni a készülő fejezeteket. Azóta a feleségem szokta elolvasni a napi penzumot. Utána természetesen a kiadóhoz kerül a kézirat.
- A kiadó beleszólhat a történetbe, vagy a helyszínbe?
- Van egy megállapodás a műveimet gondozó Gesta Könyvkiadó és köztem, hogy előzetesen egyeztetem velük a helyszínt és körvonalazom a cselekményt. Egymás után nem írhatok azonos tájon játszódó, hasonló jellegű bűnügyi regényeket, mert az olvasó ezt nyilván megunná. Meghatároztuk azt is, hogy az egyes művek nyolcvanezer példányban kerülnek kiadásra.
- Van olyan téma, amelyet bármilyen okból eddig nem tudott megírni?
- Eddig mindent papírra vethettem, amit elterveztem. Szívesen folytatom addig, amíg az olvasóimnak és nekem is örömöt okoz ez a munka.
- Régen nemcsak a tudományos munkái jelentek meg Lőrincz L. László néven, hanem a kalandregényei is. Nincs olyan olvasója, aki ne tudná, hogy ki rejtőzik a Leslie L. Lawnnce álnév mögött. Mit gondol, ír még kalandregényt álnév nélkül?
- Nem hiszem. Az olvasók ezen a néven ismerték meg a történeteim főhősét, aki így szerepel szerzőként is. Ilyenkor nem érdemes változtatással kísérletezni. Inkább arra koncentrálok, hogy mindenkihez jusson el az új munkám, aki kedveli a történeteimet. Sajnos a könyv ára egyre magasabb. Nálam az egyik legfontosabb szempont, hogy könyveimet elérhető áron terjesszék.
Borbély László
www.konyv7.hu
köszönet a riportért Twisternek