Sütő Péter: Párosan szép c. könyvéből (1997)

- Lőrincz L. László, azaz Leslie L. Lawrence kalandregény-írónak van civil foglalkozása is....
- Egészen az elmúlt időkig a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa voltam, a nyelvtudományok kandidátusa vagyok.
- Milyen nyelvekkel foglalkozik?
- Ez furcsa dolog, mert én ugyan a nyelvtudományok kandidátusa vagyok, de néprajzzal foglalkozom. Amikor kandidáltam, akkor olyan nem volt hogy néprajztudomány kandidátusa. A legközelebbit adták, így lettem a nyelvtudományok kandidátusa....
- Lehet, hogy ez egy "kamu kandidatúra" volt?
- A kandidatúra nem volt kamu, csak a nyelvtudomány a kamu benne, mert én néprajzzal és vallástörténettel foglalkozom elsősorban.
-Hogy fordulhatott elő egy tekintélyes tudóssal, hogy krimiírásra adja a fejét?
- A kutatók körében megszokott az, hogy valaki mást is csinál, mint ami a főfoglalkozása. Előfordul időnként bűnügyi regények, könnyű műfajú regények írása is. A sci-fi irodalom jelesei közül pl. sokan fizikusok. Ugyanakkor az irodalom kiváló művelői, kiváló kutatói is tesznek kirándulásokat a könnyebb műfaj felé, úgyhogy ez nem rendkívüli.
- Sok hátborzongató című könyvet írtál: A Hare Krisna gyilkosságok, A nagy mészárlás, A halottak úrnője, A vérfarkas éjszakája.... Hogyhogy ilyen rémisztő témákra adtad a fejed?
- Talán mert amiket annak idején kutattam a tudomány nemes csarnokában, azoktól is megfagy a vér az ember ereiben. Sokat foglalkoztam a mongol történelemmel, Dzsingisz kánról írtam egy monográfiát. A kalandregényeimben szereplő gyilkosok csak kisinasok lehetnének Dzsingisz kán és a történelem hasonló szereplői mellett. Aki egyébként olvassa ezeket a könyveket, az tudja, hogy olyan borzasztóak és véresek belül, mint amit a címek sejtetnek. Ez játék, hogy megakadjon rajta az olvasó tekintete.
- Hiányzott az életedből a "nyomozás" vagy inkább tanítani akartál bennünket távoli kultúrákról, helyekről?
- Is-is. Én először írogattam, és aztán lettem kutató. Kaposváron jártam iskolába az ötvenes években, és elkezdtem a Somogyi Néplap-nak rövid, színes, eseményes novellácskákat írogatni. Amilyen rosszak voltak akkor az újságok, boldogan vették ezt.... Aztán egyetemre kerültem mongol és tibeti szakra. Rengeteget kellett tanulni, akkor abbahagytam és elfelejtettem az írást. Diploma után sokat voltam Keleten és sok tudományos cikket írtam. Egyszer elgondoltam, hogy amit én boldogan felfedezek a tibeti történelemben vagy néprajzban és megírom, azt három ember olvassa el a világon... Gondoltam, meg kéne sokszorozni az olvasók számát! Nagyon szerettem kalandregényeket olvasni és elhatároztam, hogy megpróbálok írni egyet. Ez 1982-ben volt...
-Több könyved hátoldalán egy kockás, pompomos sapkában vagy látható. Honnan szerezted ezt a különös fejfedőt?
- Mondhatnám hogy ez mesterségem címere. A figura akiről Leslie L. Lawrence figuráját  mintáztam, az skót volt és ilyen sapkában járt. A hatvanas évek vége felé Ulánbátorban ismerkedtem meg vele, ő volt a brit nagykövet. A mongol nemzeti ünnepeken skót ruhában illett koszorúznia, ilyen szoknyában sapkában, szoknyácskában, takaróban, harisnyában. Mongolokat életemben nem láttam úgy röhögni, mint amikor először így megjelent. "Skótunk" fiatalemberként a délkelet-ázsiai hadszíntéren kémelhárító volt. Több keleti nyelven beszélt, sokat találkoztam vele. Talán az ő tiszteletére hordom ezt a sapkát.
- Mi volt meg előbb, a sapka vagy az első könyv?
- A sapka. A hetvenes évek elején vettem Németországban. Később vált csak szimbólummá.
- A Lawrence-regényeket egyes szám első személyben írod, tehát azonosulsz vele?
- Az egyes szám első személy egy szimpla kifejezési forma, amely talán kicsit közelebb áll az olvasóhoz, aki így könnyebben bele tud bújni a főszereplő bőrébe.
-Könnyebb így írni?
- Nehezebb, mert mindent egy szemszögből kell láttatnod. Más formában el tudnám mondani mit gondol X, Y és Z. Itt ki kell, hogy derüljön valami, mert csak azt tudom leírni, amit én látok és gondolok. Ennek ellenére hozzám közelebb áll ez a forma. Szokták tőlem kérdezni, hogy a könyveimben mi igaz és mi nem... A cselekmény maga az írói fantázia terméke, de minden ami körülötte van: a néprajzi, a történeti háttér az valós. kb. nyolcvanezer példányban jelenik meg egy egy könyvem, és igazából ez jó ismeretterjesztés is. Az emberek sokat tudnak meg így Mongóliáról, a Himalája vidékéről, Tibetről.
- Nagyon termelékeny írónak számítasz. Neked nincs szükséged ihletre?
- Mindennap szoktam egy bizonyos mennyiséget írni. Nem tudom, ki találta ki, de igen bölcs mondás: Az ihlet a lusta író védekezése. Ha megvan a téma, akkor neki kell állni és írni kell.
- Van munkaidőd?
- Igen. Általában nyolctól fél tizenegyig tart, azután elmegyek, kiszellőztetem a fejem, ebédelek, sétálok stb. Utána visszamegyek és javítok.
- Íróként vannak példaképeid?
- Először is Kafka.
- Kafka? Azt hittem hogy Chandlert fogod mondani.
- A második helyen van Chandler, a harmadik Rejtő Jenő. És még talán Edgar Allan Poe.
- Vannak-e olyan országok vagy helyek, amelyekről írtál és ahol te nem jártál, hanem csak könyvekből ismered vagy csak elképzeled?
- Azt szokták mondani hogy Dante sem járt a pokolban, mégis elég jól megírta. Az igazság, hogy én igyekszem mindenüvé eljutni. Ez nem jelenti azt, hogy szakértőjévé válok annak a helynek, ahol rövidebb-hosszabb ideig megfordulok. Mindenesetre igyekszem beleszagolni a levegőbe, körülnézni, beszélgetni az emberekkel, elmenni sokfelé. Nem tudnék pl. úgy írni Thaiföldről, hogy ne lettem volna az Arany Háromszögben, ahol a kábítószert csinálják.

Köszönet a cikkért Horváth Évának