Lőrincz L. László minden bizonnyal Magyarország egyik legtermékenyebb regényírója. A magát elsősorban orientalistának valló szerző legújabb könyvének megjelenése alkalmából dedikáló körútja során 2005 decemberében a budapesti Árkád üzletközpontban is megfordult, ahol egyik munkatársunk készített vele rövid interjút.


- Legújabb műve, A szádhuk hogyan illeszthető írói életművébe?
- Nos, ez egy Leslie L. Lawrence névvel fémjelzett könyv, ugyanis három néven írok: úgy mint Lőrincz L. László, Leslie L. Lawrence és Frank Cockney. Az első kategóriába tartoznak a fantasztikus regények, a másodikba a kalandregények, míg a harmadik álnév alatt amerikai típusú bűnügyi regényeket írok. A szádhuk - így többesszámban - keleti szent emberekre utal, de hogy mindenki értse, a könyvnek van egy alcíme is, A hosszú álom. Eredetileg Hosszú álom lett volna, de Raymond Chandlernek vagy egy ilyen című könyve, s mivel jobb a békesség, így lett A hosszú álom. Vannak benne visszatérő szereplők, de tulajdonképpen egyik korábbi regényem folytatásának sem tekinthető, tehát bárki elolvashatja.
- Évekkel ezelőtt felröppent a hír, hogy megfilmesítik A gonosz és a fekete hercegnő című könyvét. Van-e fejlemény az ügyben?
-A fekete hercegnő egy nagy közös magyar-román kultúrkincs, a Drakula történetét dolgozza fel, így egy Amerikában élő románok által alapított cég vásárolta meg a jogot. Már a forgatókönyv is elkészült, de a pénzforrások összegyűjtése még mindig tart, én pedig türelemmel, de kíváncsian várom a fejleményeket.
- Kik voltak legmeghatározóbbak írói munkásságában?
- Több ilyen is volt. Gyerekkoromban Karl May - May Károly - volt rám a legnagyobb hatással, de nagyon szeretem Franz Kaffkát és Raymond Chandlert is, aki egy kiváló amerikai bűnügyi regényíró (csak öt és fél könyvet írt életében, de azok tényleg kiválóak). Különben mindenevő vagyok, bár az utóbbi időben jobban érdekel a tényirodalom és az ismeretterjesztő könyvek, pihenésképpen pedig szívesen olvasok szépirodalmat. Az orosz klasszikusokat - Dosztojevszkijt, Gorkijt - ma már nem nagyon olvassák, de én nagyon szeretem őket.
- Jelentek-e meg művei fordításban?
- Igen, a könyveim több nyelven is megjelentek, például németül, oroszul, bolgárul, csehül, szlovákul, az angol nyelvterületre azonban még nem sikerült betörnöm. Ez nem könnyű, mivel nyugaton nem a szerzővel, hanem elsősorban ügynökségekkel állnak szóba a kiadók, de én még ilyet nem találtam. Az igazság az, hogy nem sokat tettem érte; meglehetősen lefoglal a hazai piac.
- Mi a véleménye a Harry Potter-lázróll?
- Semmiképpen nem tekintem konkurenciának, hiszen a könyvpiacon mindenki elfér, viszont nagyon fontosnak tartom, hogy a jelenségnek köszönhetően a gyerekek újra olvasnak. Ha egy gyerek végigrágja magát az öt kötetnyi Harry Potteren, elkerülhetetlenül megtanul olvasni. Ilyen szempontból e bestseller árnyékában hadd jegyezzem meg, hogy sok levelet és visszajelzést kapok szülőktől, hogy a gyerekeik az én könyveimen keresztül szerették meg az olvasást.
- Milyen az olvasókkal a kapcsolata? Befolyásolják-e az olvasói visszajelzések egy-egy történet kimenetelét?
- Nagyon intenzív kapcsolatot tartok fent az olvasóimmal, és úgy érzem, hogy érdemes odafigyelni a véleményükre. Az irodalom bizonyos tekintetben alkalmazott művészet, tehát a megrendelőre oda kell figyelni. A folytatásos regényeim legtöbbször olvasói kérésre és noszogatásra készülnek. Van egy fiatalember például, aki évek óta nyúz e-mailen, hogy szeretne bekerülni a könyveimbe szereplőként. Engedtem a kérésének, és a most készülő könyvemben róla mintáztam az egyik mellékszereplőt - ő tudja, hogy melyiket, de ez maradjon a mi titkunk. Két könyvemben is felbukkannak például tűzoltók, de mindkettőben negatív figuraként szerepelnek. Egyszer aztán felkeresett egy tűzoltó küldöttség, hogy szeretnék, ha a könyveimben jó tűzoltók is szerepelnének, úgyhogy jelen pillanatban ezen is dolgozom. Nem árt néha a kritikákra is odafigyelni. Figyelnem kell arra is, hogy ne bonyolítsam túl az események és a végkifejlet fonalát, mert ez is megfogalmazódott olvasói véleményekben.
- Nem tart-e attól, hogy az internet kiszorítja a hagyományos értelemben vett olvasást?
- Ezt nehéz előre megmondani. Ami a könyveim olvasottságát illeti, én nem érzem meg az internet térhódítását, de már sok médiával kapcsolatban megfogalmazódott ez a félelem annak idején, például a mozi vagy a videó megjelenésekor. Sokan féltek az elektronikus könyvek térhódításától is, de azt hiszem, ez elsősorban a szakkönyveket és tankönyveket fenyegeti. Egy könyv olvasásának megvan a maga sajátos hangulata: van színe, szaga, íze, formája, amit nem lehet elektronikusan pótolni.
- És Ön hogy áll az internettel?
- Nos, a könyveimet a mai napig egy régi mechanikus (nem villany!) írógépen írom, Erika nevű NDK gyártmány, de egyre nagyobb nehézségeim adódnak ebből, mert már nincs, aki javítsa, és nincs hozzá szalag sem. Van egy gépírónőm, aki az írás befejeztével mindent begépel.
- Elvi kérdés Önnél, hogy "hadat üzent" a technikának?
- Nem, elsősorban kényelmi kérdés. Sokkal kényelmesebbnek tartom az írógép billentyűinek lépcsős elrendezését, mint a laptopok lapos billentyűsorát. Különben használom a számítógépet: levelezek, olvasok, kutatok a világhálón.
- Egy olyan könyvpiacon, ahol, ha egy könyv tízezer példányszámban kel el, már nagy sikernek számít, tudhatjuk-e, hogy az Ön könyveinek nagyjából mekkora az olvasótábora?
- Hetven- és nyolcvanezer között ingadozik.
- Mik a jövőbeli tervei?
- Jelenleg A gonosz és a fekete hercegnő folytatásán dolgozom. Ennek a könyvnek a második része a Sziget a ködben volt, és harmadik rész remélhetőleg jövő májusra készül el. A címe valószínűleg A három sötét király lesz, és sakkozók játsszák benne a főszerepet a Karib-tengeri szigetvilágban. Szigorúan meghatározott menetrend szerint írom a könyveimet: egy évben általában kettő jelenik meg. Egyik májusban - nyár előtt -, a másik pedig novemberben - karácsony előtt. Jövő karácsonyra a Tizenhárom kristálykoponya folytatását tervezem megírni. Mire egy könyvet befejezek, már legalább tizenöt új ötlet van a fejemben.
- Utazik-e valahova a közeljövőben?
- Január második felében készülök Venezueléba. Szeretnék eljutni az indiánok közé az Orinoco völgyébe, utána pedig a Holland Antillákon Bonaire szigetére készülök. Ilyenkor előre felkészülök az adott helyből és az utazási élményen túl részben innen merítem az ötleteket is a későbbi könyvekhez.
- Utazásai során mi volt a legemlékezetesebb pillanat életében?
- Mindenképpen az, amikor a mongol szak elvégzése után végre Ázsia földjére tehettem a lábam és eljuthattam Mongóliába, ahol megismerhettem a kontinens igazi arcát, nomád életkörülmények között. Emellett egy másik kiemelkedő esemény volt az életemben, amikor egy repülőút alkalmával - Moszkvából tartottam Ulánbátor felé - alkalmam nyílt elbeszélgetni a dalai lámával. Ő bizonyára nem emlékszik rám, de számomra meghatározó élmény volt.
- Szinte minden fényképén és személyes megjelenése alkalmával öltözékének elmaradhatatlan kelléke az a bizonyos "amerikai nyakkendő"...
- Igen, ez valóban egy amerikai eredetű ruhadarab, főleg az indiánok lakta területekről - Texas környékéről - származik. Az indiánok amulettjéből alakult ki, de aztán tőlük átvették a telepesek. Amerikában különben főleg a mennydörgésmadár található rajtuk. Egy látogatásom alkalmával annyira megtetszett, hogy vettem egyet, de azóta akármerre járok, mindig beszerzek egy-egy új darabot, úgyhogy mára már körülbelül negyven van belőle. Amellett, hogy tetszik, van egy rendkívül praktikus oldala is: nem kell alatta begombolni az ing nyakát...
- Mesélne kicsit azokról az utazásairól, ahol ez a két fénykép készült?
- A vulkánt ábrázoló kép a Karib-tengeri Montserrat szigetén készült, ahol 1997-ben elsöprő erejű vulkánkitörés történt, és a sziget déli része a fővárossal, Plymouth-tal együtt teljes egészében a kiömlő láva- és hamueső martalékává vált. Modernkori Pompeinek is nevezik, hiszen a házakban, középületekben úgy maradt meg minden, ahogyan azt a lakók az evakuálás előtt hagyták. A másik kép Mexikóban, azon belül is az ország egyik legizgalmasabb részén, a Yukatan-félszigeten készült, a toltékok fővárosában, Chichen-Itzában, amely megőrizte a hosszú ideig tartó maja kultúra emlékeit. A legismertebb emlékmű a képen látható 25 m magas Kukulkán-piramis. Montserraton 2005 februárjában, Mexikóban pedig három éve jártam.
- Van-e olyan konkrét tárgy, amit az utazásai során szerzett be, és amihez babonásan ragaszkodik - babonás-e Ön egyáltalán?
- Nem vagyok babonás azon kívül, hogy vakon hiszek a fekete macskában, de ezt leszámítva nincsenek rigolyáim. Sok emléktárgyat kaptam és vettem az útjaim során, de azokat inkább otthon tarom és gyűjtöm.
- Hogyan egyezteti össze személyes meggyőződésében a keleti vallásokat és filozófiákat a kereszténységgel és az európai kultúrával?
- A keletben én elsősorban a kutatás tárgyát látom, de nem azonosulok vele. Elsősorban egy európai, nyugati embernek tartom magam, vallásomat tekintve pedig protestáns (református) vagyok. Sok mindent átvettem a keleti emberektől, de nem mint vallást, hanem inkább mint életfilozófiát.
- Nagyon köszönöm a beszélgetést!