Viszkit csak nyakkendőben szabad fogyasztani

Szép számú közönség előtt tartott író-olvasó találkozót az Ady Endre Városi Könyvtárban Lőrincz L. László író, keletkutató, a Leslie L. Lawrence néven kiadott, igen népszerű kalandregények, valamint a saját nevén megjelenő fantasztikus könyvek szerzője. A kétórás programban először életéről, középiskolai éveinek, illetve pályaválasztásának érdekességeiről, különlegességeiről mesélt, majd a könyveivel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Az előadás után következett a dedikáció, melynek hosszú sora végén két fiatalember egy-egy sporttáskányi könyvvel várakozott. (Ezt látván a városi televízió munkatársait - akik rögzítették a program első részét - enyhe idegroham kerülgette, és rávették az írót, hogy a fiúk előtt ők letudhassák az interjút...)

Lőrincz L. László középiskolai tanulmányait Kaposvárott, egy édesipari technikumban végezte, ahol is az érettségi vizsgán egyetlen négyest kapott, a tepertős pogácsáért, melyből kifelejtette a sót a készítéskor... Ugyancsak az iskolai évei élményei közé tartozott a kötelező szakmai gyakorlat, melyre Kaposvárról a szolnoki cukorgyárba kellett menniük tízüknek. Ott azonban finoman szólva is nem fogadták őket kitörő örömmel, sőt csak hosszas tárgyalás után engedték be a fiatalokat az üzem területére. Kiderült, hogy az igazgató attól félt, hogy valami súlyos baleset, netán haláleset történik a vendégekkel, előző évben ugyanis a diákok közül az egyik első nap olajtócsába lépett, elcsúszott, összetörte magát. A mentő még a kórházba sem ért vele, amikor egy társa újabb balesetet szenvedett... Ezek után Lőrincz úrék három hetet töltöttek a cukorgyár padlásán (teljes ellátással), ahol unalmukban az ott talált tolózárak pálcáira tömítő gyűrűket dobáltak, és a végén már úgy belejöttek, hogy "csukott szemmel hátulról is betaláltak". Ezen tudományának mintegy 15 évvel később Mongóliában vette hasznát, amikor is félúton elakadt az ösztöndíja, így kölcsönökből élt. Egyszer azonban vidámpark nyílt, ahol hasonló módon lehetett dobálni, és a nyeremény kolbász, vodka és "hasonló értékes" dolgok voltak. Elsőre háromból kétszer betalált, nagy népszerűségre szert téve ezzel. Két nap múlva háromból három, kevesebb népszerűség... Újabb két nap múlva, miután megjelent a vurstliban, félrehívta a tulaj, megvendégelte, majd megkérdezte, mivel lehetne a segítségére. Lőrincz László közölte, hogy szeretné megkapni az ösztöndíját. Egy hét múlva hozta a futár, kezére láncolt táskában!

Mongóliához fűződik legnépszerűbb figurájának, Leslie L. Lawrence-nek a személye is, ugyanis épületek (sőt még jurta) híján is egy szál szállodában laktak az oda akkreditált nagykövetek is, így szomszédja volt a kubai és a brit diplomata is. Utóbbi egy - két méter magas, tengerészgyalogos frizurás - skót volt, aki a II. világháborúban, alig 16-17 évesen az angol légierő, RAF hírszerzője volt a Távol-Keleten. Családja ugyanis a térségben hosszú éveket töltött el diplomáciai szolgálatban, különböző országokban, és a fiúk kiváló nyelvérzékkel rendelkezve minden nyelvet megtanult, ráadásul sok időt töltött az utcán a gyerekek között, így ott is ragadt rá szókincs. Ezért kamaszkorára már vagy tíz különleges keleti nyelvvel boldogult, ezért lehetett ilyen fiatalon kém. Az illetőhöz kapcsolódó élménye az írónak az is, amikor egy magasrangú pártfunkcit temettek, és ez alkalomra természetesen mindenkinek díszben kellett megjelennie. A "gyászoló" tömeg majd halálra röhögte magát, amikor a brit nagykövet megjelent teljes skót népviseletében... Szintén hozzá kötődik az az életbölcselet is, hogy viszkit csak nyakkendőben szabad fogyasztani, éppen ezért, amikor kora reggelente bekopogott Lőrincz Lászlóhoz (az L csak azért van, mivel első könyve megjelenése előtt kiderült, hogy azon a néven már van egy író, így az újabb Lőrincz Lászlónak kellett változtatnia), valamint a kubai követhez, akik pizsamájukra felkötötték nyakkendőjüket, majd átvonultak elfogyasztani a viszkit. A nemes italhoz jeget nem volt nehéz keríteni, csak kinyitották az ablakot, és letörtek a jégcsapokból..

Lőrincz L. László a kérdésekre válaszolván elmondta, hogy minden regényének helyszínén járt, olyan tájról nem írt, ahol nem fordult meg. A könyvek cselekményei természetesen kitalációk, azonban minden egyéb földrajzi, néprajzi, mitológiai, vallástörténeti leírás megfelel a valóságnak, így a regények egyfajta szórakoztató ismeretterjesztésnek is felfoghatók. A Himalája környékéről természetesen saját tapasztalatai-ismeretei alapján ír, hiszen éveket töltött el ott, míg más, számára ismeretlen területek kapcsán megkérdezi a kollégáit. A leírt misztikus jelenségekről - mint a tulpa (gondolatalak), a lebegés, szerzetesek hőfejlesztése, stb. -, elmondta, hogy azokat saját szemével nem látta, így arról, hogy valóban léteznek-e, nem tud nyilatkozni, mert ha vannak, akkor is a szerzetesek nem csinálják ezeket mindenki szeme láttára, hanem csak igen szűk körben, titokban.

Végezetül közölte, hogy a november második felében megjelenő új könyve egy folytatás lesz, sőt a jövő évi két könyve is. Most jön a Síva újra táncol, a Síva utolsó tánca c. regény folytatása, tavasszal Az ördög fekete kalapja folytatása, majd jövő késő ősszel a Kicsik harmadik része, Tizenhárom kristálykoponya címmel.

Z. L. ZalaPress 2003.09.19