SIVA ÚJRA TÁNCOL...

Életrajz
Lőrincz L. László író, műfordító, Kelet-kutató 1939-ben született a Somogy megyei Szilvásszentmártonon. A középiskolát Kaposváron végezte el. majd az ELTK történelem-mongol szakán szerzett bölcsészdiplomát 1962-ben. Öt évvel később a nyelvtudományok kandidátusa lett. Tudományos munkássága a tibeti és a mongol folklór köré szerveződik, több burját és mongol eposz fordítása fűződik nevéhez. Első könyvei ifjúsági regények voltak, ám igazán sikeres íróvá a nyolcvanas évek elején készült tudományos-fantasztikus művei tették. Leslie L. Lawrence álnéven elsőként kiadott munkája, a Sindzse szeme az országos népszerűséget is meghozta neki. 1966-ban nősült, házasságából egy fia és egy lánya született. A Siva utolsó tánca című regényének folytatása, a Siva újra táncol néhány napja került a boltokba.

Tartozom egy bocsánatkéréssel Lőrincz L. László rajongóinak, ugyanis az alábbi beszélgetés miatt egy röpke félórára fel kellett függesztenie munkáját a minden bizonnyal legnagyobb hazai olvasótáborral rendelkező írónak. Mentségemül szolgáljon, hogy már nem a napokban megjelent regény, a Siva újra táncol elkészültét akadályoztam így, hanem... De erről inkább a végén! Annyit mindenesetre már most elárulhatunk, hogy ismét a bogaras tudós, Leslie L. Lawrence lendül akcióba: foga közé szorítja elmaradhatatlan pipáját, kezébe kapja hűséges Smith and Wessonját és nyomába ered a rejtélyes gyilkosnak.
Már a címből és lehet arra következtetni, hogy a Siva újra táncol nem előzmények nélküli regény.
Valóban, az első könyv, a Siva utolsó tánca úgy öt-hat évvel ezelőtt jelent meg második kiadásban. A Bhutánban játszódó történet főszereplője Leslie L. Lawrence volt, s tipikus kalandregénynek nevezhető, akárcsak a most megjelent folytatás, a Siva újra táncol. A két mű szervesen összetartozik, bár a szereplői nem pontosan ugyanazok, ugyanakkor ennek is egy filmforgatás áll a középpontjában. Még azt is megkockáztatom, hogy aki az új könyvet megveszi, annak érdemes elolvasnia az előzményt is, mert a folytatás igazán úgy lesz érdekes. Persze, a regény a nélkül is élvezhető.
Miben különböznek egymástól? Lőrincz L. László és a Leslie L. Lawrence név alatt futó írásai? Úgy tűnik, mintha az olvasótáborban is lenne némi eltérés.
Eredetileg volt, de mára ez lényegében eltűnt. Lőrincz L. László néven hajdanában ifjúági regényeket írtam, majd tudományos-fantasztikus könyveket, s amikor megszületett ezeknek a keleten, egzotikus környezetben játszódó történeteknek az ötlete, akkor választottam magamnak új nevet. Úgy gondoltam, nem célszerű egy név alatt ennyi műfajban publikálni. Azért született a Leslie L. Lawrence írói álnév, hogy azok az olvasók, akik inkább a krimiszerű kalandregényeimet kedvelik, rögtön tudják, hogy ilyen könyvet fognak a kezükbe.
Ritka becsületes hozzáállás.
Nem szerettem volna csalódást okozni. Ha egy olvasó megszerette a Leslie L. Lawrence-történeteimet, akkor ne olyat kapjon, amire nem számít. Ne otthon derüljön ki, hogy nem is valamilyen gyilkosságról szól a regény, hanem mondjuk űrhajósokról, ami egyébként őt nem is érdekli.
Honnan szerzi a témáit? A végzettsége természetesen befolyásolja a választást, de van olyan eset, amikor mástól, máshonnan hall egy jó sztorit? Esetleg van valóságalapja is a történeteinek?
A történet általában fikció, de valamilyen valóságmagja mindig van. Aki kutatással foglakozik, nagyon sok olyan érdekes, izgalmas problémával találja magát szembe, amire pillanatnyilag nincs tudományos megoldás. Egyszerűen azért, mert keveset tudunk bizonyos dolgokról. Ilyenkor a kutató abbahagyja a munkát addig, amíg nem kerülnek elő újabb adatok. Ha azonban a kutató író is, akkor azt mondja magában: lehet, hogy nincs elég tudományos eszközöm a megoldáshoz, viszont lenne néhány jó ötletem. S az ember ilyenkor megírja. De mindig hangsúlyozni kell, hogy ez nem tudományos, hanem irodalmi megoldás, s a kettőt nem szabad összetéveszteni egymással. Persze, nemcsak a tudományos kutatás során merülhetnek fel érdekes problémák. Újságban is olvastam már olyan izgalmas dolgot, amiről azt gondoltam, jó könyvet lehetne belőle írni.
Amikor elkezd egy regényt, mindig tudja, hogy mi lesz a vége, vagy pedig írás közben is formálódik a történet?
Is-is. Az ember a vázat már előre megalkotja: A pontban történik valami, B pontban megoldódik, s közben nagyon logikusan kell a szálakat vezetni, mert mégiscsak egy krimiszerű kalandregényről van szó. Gondosan meg kell tervezni a művet, jó, ha legalább én tudom, ki a gyilkos, s ha minden szereplőnek megvan a maga helye. De a könyv közben önmagát is írja. Naponta alakul; írás közben mindig újabb ötletek jutnak eszembe, újabb figurák bukkannak fel, s így tevődik össze a végleges mű. Ha az ember csak írja a vakvilágba, nagyon kínos dolgok tudnak kijönni belőle. Egyszer találkoztam egy magyar származású kanadai írónővel, aki azt mondta nekem, hogy éppen egy könyvön dolgozik, de abbahagyta, mert majdnem a végén derült ki, hogy senki nem lehet a gyilkos. Ide nem szabad soha eljutni.
Ön hogyan ír? Fegyelmezetten, ragaszkodva egy napi penzumhoz, vagy ahogy a kedve tartja?
Azt szokták mondani, hogy az ihlet a lusta írók kifogása. Nagyon fegyelmezetten kell dolgozni, mert az élet rákényszerít. Nekem minden évben két könyvem jelenik meg, s ehhez rendesen kell dolgozni: határidőre dolgozik a nyomda, a terjesztő, s ha én csúszok, akkor minden csúszik és minden borul. Amikor elkezdek egy könyvet, szinte napra pontosan kell tudnom, hogy mikor kell leadnom a kiadónak, mikor van a korrektúra és mikor célszerű megjelentetni. Most például a karácsonyi vásárra, aztán május környékén, hogy a nyaralni indulók magukkal tudják vinni. De ehhez nekem naponta tizenöt gépelt oldalt kell megírnom.
A család ilyenkor mennyire szólhat önhöz?
Amikor írok, nem szeretem, ha zavarnak, mert az íráshoz nagy figyelem kell. Egyébként nem vagyok rigolyás, nincsenek különös allűrjeim. Ma már csak ketten vagyunk egyébként a feleségemmel, a gyermekeink - bár itt élnek a közelünkben - elköltöztek tőlünk. Régen mindig ők olvasták el a napi adagot folytatásos regényként, de most már csak akkor veszik a könyvet a kezükbe, ha megjelent.
Már a legelső Leslie L. Lawrence-regény, a Sindzse szeme megjelenése óta is eltelt húsz év. Hogyan látja, mennyire állták ki a könyvei az idő próbáját?
Úgy veszem észre, hogy az érdeklődés nem csappant irántuk. Kevesebb ugyan az olvasó, mint a kilencvenes évek elején, de ez országos jelenség. Tíz éve a magyar könyvnek volt egy nagy boomja, s nekem is volt olyan regényem, ami 160 ezer példányban jelent meg. Olcsón lehetett hozzájutni a könyvekhez, s az árusítás is másképp folyt. Az ember nem tudott úgy kimenni az utcára, hogy ne botlott volna egy árusba. Ez nem volt normális dolog, a felfokozott érdeklődés alatt az inga akkor az egyik irányba lendült ki, most pedig a másikba. Hál' Istennek, az én könyveim beálltak egy 70-80 ezres példányszámra, amivel nagyon meg vagyok elégedve. S hogy kiállják-e az idő próbáját? Az emberek gyűjtik, őrzik a könyveimet, de hogy száz év múlva olvassák-e vagy sem, azt nem lehet előre megmondani. Azt hiszem, ez nem is fontos. Nekem az esik nagyon jól, hogy most olvasnak. Az emberek az izgalmas, fordulatos műveket szeretik, amelyeknek van tartalmuk, s mentesek mindenféle rendszertől, politikától, irányzattól. Ez érdekes maradhat sokáig.
Ha annyira fegyelmezetten, precízen dolgozik, gondolom, fejben már készen van az újabb regénye is.
Nemcsak a terve van kész, de a könyv is majdnem. Körülbelül egy hónap munkám van még vele. Ez is Leslie L. Lawrence-történet lesz, folytatása egy korábbi művemnek, bár nem olyan szoros folytatása, mint a Siva újra táncol a korábbi Siva-regénynek. 1990-ben adták ki Az ördög fekete kalapját, s most ennek a folytatásán dolgozom: az Indiában játszódó könyvnek valószínűleg a Káli fénye címet adom majd. De egyelőre legyen ennyi elég.

2003. 11. 21. - TKK Press Közéleti-kulturális magazin I. évfolyam 4. szám