Bejárja leendő gyilkosságai helyszínét az író – Több száz amerikai nyakkendőt tart

Leslie L. Lawrence vérfarkasokkal kezdte

A példás családapának rengeteg gyilkosság szárad a tollán, miközben nyelvészként, Kelet-kutatóként ismerik világszerte. Neve miatt a bibliográfiák­ban mindig jó társaságba kerül: Lenin és Lukács György közé.

A névjegykártyában bíztam a pesthidegkúti ház felé tartva. Kalandregények, fantasztikus könyvek szerzője, a nyelv­tudományok kandidátusa vagy tibetológus? Vajon melyiket tartja a legfontosabbnak riportalanyom? Azon­ban a kis fehér kártya egyik olda­lán csupán ennyi állt: dr. Lőrincz László, a hátoldalon pedig: Leslie L. Lawrence. Azt hiszem, ez több mint elég.

A házigazda most is elmaradhatatlan amerikai nyakkendőjében - amilyenből több száz lapul szekrényében - közeledik ajtót nyitni, majd betessékel a kéttornyú házba, amely vadregényes kertjével, nyugodt házőrzőjével ideális környezet az íráshoz. Lőrincz L. László életének jó részét mégis e falakon kívül tölti. Ha összeadnánk a kolostorokban eltöltött napjai számát, bizony hosszú hónapok jönnének ki.

- Eddig körülbelül 40-50 országban jártam, Mexikótól Thaiföldig, de van pótolnivalóm: Ausztráliába még soha nem jutottam el. Általában minden évben két hónapot töltök külföldön, eközben szívom magamba az információkat. Mint egy fényképezőgép, mindent megörökítek: neveket, arcokat, helyszíneket. Általában úgy tervezem meg az utamat, hogy már tudom, hol játszódik majd a következő regényem, hiszen az íróasztalnál ülve például izlandi személyneveket nehezen tudnék kitalálni. Mostanában már nem viszem magammal az írógépemet, csak papírfecnikre firkantom fel az ötleteket, amióta a londoni reptéren majdnem felrobbantották a masinámat. Egy pillanatra otthagytam a csomagomat, és mire visszafordultam, már sárga kordont vontak az írógépem köré. Kenyában azt kértem az Ismerőseimtől, hogy járjuk végig az összes útszéli sörözőt. Ők bizonyára nem arra gondoltak, hogy a sörözők neveit gyűjtöm össze, pedig bármennyire hihetetlen, ez volt az igazi ok, no persze néhányba azért be is tértünk. A Holland Antillákon jártam nemrégiben, fantasztikus élmény volt magánem­berként, de nem hiszem, hogy a könyveim hőseit egyszer oda vezérelném. Bár, soha nem lehet tudni... Most egy karibtengeri szigetre igyekszem, de tehet, hogy végül Indonézia lesz belőle. Nem tudok olyan helyről írni, mesélni, ahol nem jártam.

Rovar és Lenin-szobor egy polcon

Arra számítottam, hogy a tibetológus író lakhelye maga a buddhista szentély. Drága szőnyegekkel, értékes tárgyakkal, távol-keleti bútorokkal. Valójában utazásait, a távoli világok szellemeit csupán egy-két apró tárgy idézi polcain.

- Ami értékes és szép, annak a múzeumban a helye - fűz magyarázatot a képzeletemhez képest talán szegényesnek tűnő berendezéshez az író. - Egyszer egy derékig érő ezüst szamovárt akartak nekem ajándékozni Oroszhonban. Azt válaszoltam: inkább vigyék múzeumba. Valószínűleg a lakásunk legértékesebb darabja lenne most, de a múlt értékeinek megbecsülését megtanultam.

Ezt a Lenin-szobrot egy ócskapiacon találtam, valaki már szégyellte, és kidobta. Nálam itt a polcon ugyanúgy helye van, mint a bronz Sztálinnak. Egy salgótarjáni író­olvasó találkozón láttam meg, éppen beolvasztásra várt. Bár meglepődtek, de szó nélkül nekem adták. Persze nem vonulok tel vele május elsején, de a múltunkhoz ez is hozzátartozik. Jól megfér mellette a rovarszobor, ami egyszerűen csak megtetszett Mexikóban, és megvettem. Alabástromból készült, így szép súlya van.

Sivatagi ugróbolhától a mongol vámpírokig

Lőrincz L Lászlót már gyerekkora óta vonzotta a közel-keleti homok világa, a mecsetek, az iszlám kultúra varázslatossága, Karl May-regényeken nőtt fel.

- Kívülről fújtam a könyvek hátulján lévő szószedeteket, olyan török szavak rögzültek az agyamban, mit például nyolcágú tevekorbács, sivatagi ugróbolha, fekete kétfarkú skorpió. Így azt már tudtam, hogy az egyetemen is arab vagy török szakra szeretnék járni, de 57-ben ez nem volt lehetséges, csak ha már volt másik két szakom. Betévedtem a mongol tanszékre, ahol a professzornak azt mondtam, hogy én úgy tudom, nincs egy hallgatója sem. Ő fogta magát, odaszaladt az ajtóhoz, ráfordította a kulcsot a zárra, és felkiáltott: Egy már van! Hát így lettem mongol szakos hallgató. Az első keleti ország, ahol jártam, így természetesen Mongólia lett.

Az ötvenes években már olvashattak a Somogy megyeiek Lőrincz László írásokat a megyei Néplapban. Akkor 50 forint honorárium ütötte a rövidnadrágos Laci markát ezekén a novellákért. Majd' 20 évnek kellett eltetnie, hogy ismét visszataláljon a "kalandokhoz".

- Nagyon szerettem kutatóként a munkámat, de egy idő után éreztem, hogy nem elégít ki, írtam, írtam a cikkeket, és semmi visszajelzést nem kaptam. Ma már a tudományos életben annyira szakosodunk, hogy csak 4-5 ember érti és értékeli igazán a publikációkat. Kerestem az utat, a megfelelő formát az általam összegyűjtött információk népszerűsítéséhez. A feleségem a házasságkötésünk után egy héttel Indiába utazott, mert hogy indológus, így nagyon unatkoztam, illetlen kalandokba friss házasként nem bocsátkozik az ember, így írni kezdtem...

Sőt, sikerült annyira belejönnie az írásba, hogy 1982 óta több mint negyven kaland- és bűnügyi regénye jelent meg, közel négymillió példányban. Vannak, akik tudományos-fantasztikus regényeit habzsolják, mások Leslie L. Lawrence újabb kalandjainak megjelenését várják.

- A mongol folklórral, népköltészettel sokat foglalkoztam, a démonok, varázslók világáról, a mongóliai vámpírokról kellett egyszer cikket írnom. Ez adta a kiindulási alapot az első könyvhöz, A vérfarkasok éjszakája címűhöz.

Aki megálmodta az agyaghadsereget

Mintha egy detektívfilm joviális nyomozója mesélne a nyomozásairól, úgy beszélgetünk érdekesebbnél érdekesebb bűnügyekről, kalandokról. A különbség "csupán" annyi, hogy a budai lakásban könyvek figurái elevenednek meg a történetek nyomán. Az egyik legemlékezetesebb talán az író számára is az, amikor a kalandregényszerző megelőzte a tudományos felfedezőket.

- A hatvanas években megírtam a Huan-ti átka című kalandregényt az agyaghadseregről. Nem sokkal utána találták meg őket. Persze nem vagyok jós, hiszen a kínai tudósoknak már voltak sejtéseik a legendák nyomán, csak még azt nem tudták eldönteni, mennyi igaz a legendákból. Olyasféle ez mint Attila sírja vagy Trója rejtélye. Egyébként több ilyen hadsereg is van, a jövő régészeire vár felfedezésük. Az pedig véletlen egybeesés, hogy amikor megjelent a könyvem, megnyitották az Agyaghadsereget bemutató pesti kiállítást.

Lőrincz L. Lászlónak nemcsak könyvei, de saját élete is bővelkedik kalandokban. És ahogyan a pipázó Leslie L. Lawrence, kitalálója is mindig mindenre emlékezik, mindent elraktároz, felhasznál.

- Cukor- és édesipari technikusként nyári üzemi gyakorlatunkat a Szolnoki Cukorgyárban töltöttük. De mivel a gépek közeiébe sem engedtek bennünket, így kis karikák vasrudakra dobálásával töltöttük az egész nyarat. Azután sok év eltelt, amikor Ulánbátorba kerültem egyéves ösztöndíjjal. Én megérkeztem az Ismeretlen országba, de az ösztöndíjam nem. Három hónapon át kijártam az akkor megnyílt, első ulánbátori vidámparkba, és dobáltam a karikákat a betevő falatért. A nyeremény ugyanis kenyér, kolbász, némi vodka volt. Egy idő után már azért kaptam jutalmat, hogy ne járjak oda dobálni.

Lőrincz L. László búcsúzás előtt még viaszakérdez: erre számítottam? A kérdés zavarba hoz, de ő kisegít.

- Az író-olvasó találkozókon az emberek szemében látom a csalódást. Kétméteres, kefehajú, kigyúrt izompacsirtát vártak. Vigaszul mindig egy történettel derítem jó kedvre az egybegyűlteket - magyarázza.

Én azt hiszem, ennél is többet kaptam.

szöveg: Halkó Gabriella - fotó: Hegedűs Róbert

köszönet a cikkért Krisztiánnak