Kísérteties kolostorok a Himalájában. Vad mongol sztyeppék. Rejtélyes kínai agyagkatonák. Megannyi izgalom, felfedezésre váró misztikum, amelyet Lőrincz L. László — írói nevén Leslie L. Lawrence — regényeiből ismerünk.
— A foglalkozásom miatt rengeteget utaztam, sokat kutattam, és a tapasztalataimat cikkekben hoztam nyilvánosságra. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a mongolisztika, illetve a Himalája vidékének kultúrára annyira specializálódott, hogy ezeket az írásokat a világon mindössze öt, jobbik esetben hat ember olvassa el. Már arra gondoltam, hogy ha elkészül a következő cikkem, odaállok a tükör elé, és már meg is lesz az oldva.
Gyerekként arról álmodoztam, hogy ha nagy leszek, író leszek, és izgalmasabbnál izgalmasabb könyveket írok majd. A gyerekkori álom és e praktikum. Így született meg 1983-ban a Sindzse szeme című kalandregényem. Talán én lepődtem meg a legjobban, hogy mekkora sikert aratott. Persze, ebben a sikerben az is szerepet játszott, hogy abban az időben hiánycikknek számított az ilyen típusú könyv.
— El tudom képzelni, ezután micsoda ostrom alá vették a következő regény kiadásának jogáért a könyvkiadók...
— Ez olyannyira nem így történt, hogy amikor két év múlva bekopogtattam a kiadóhoz, köszönés helyett így dörrentek rám: "Maga már megint itt van?" Mert akkoriban az volt a divat, hogy egy szerzőnek három éven belül nemigen jelenhetett meg új könyve. Szerencsére voltak ott barátaim, akik megsúgták, hogy nem kell ezeket a dolgokat azért annyira komolyan venni...
— Ön olyannyira nem vette komolyan, hogy ma már az ötvenötödik regénye megjelenését várja. Ráadásul mindegyik egzotikus helyszínen játszódik. Valamennyi, a könyveiben bemutatott országot bejárta?
— Ars poeticám, hogy nem lehet jó és hiteles könyvet lexikonokból, földrajzi atlaszokból írni. Rövidebb-hosszabb ideig éltem is ott. A kedvenc helyszínemen, Ázsiában például hosszú éveket töltöttem. Annak ellenére, hogy az engedélyek vagy az oltások beszerzése a hetvenes években nem volt éppen leányálom. Mongóliába készültem, és szükséges rosszként át kellett esnem a kötelező oltások sokaságán. Ezek "áldásos hatásaként" bedagadt mindkét karom. Már örültem, hogy végre túl vagyok a megpróbáltatásokon, amikor az orvos közölte velem, hogy még legalább három oltást kéne kapnom. Megpróbáltam védeni a mundér — pontosabban a két karom —becsületét, de az orvos vérben forgó szemekkel rám ripakodott: "Még maga van úgy oda? A napokban járt nálam egy Afrikába készülő lepkegyűjtő expedíció. Hát, uram! Én hülyére oltottam őket!"
— A megpróbáltatások mellett azért valószínűleg a feledhetetlen élmények a gyakoribbak....
Amelyek gyakran válságos helyzetük miatt vállnak feledhetetlenné. Mint amikor a mongol nagykövet felkért, hagy teljesítsem hazafias kötelességemet, és tolmácsoljak az Ulánbátorban vendégeskedő magyar birkózó válogatottnak. Több száz kilométerre voltam a mongol fővárostól. Elutaztam a legközelebb fekvő futballpályányi repülőtérre, ahol felvilágosítottak: pár óra múlva indul egy gép a fővárosba. Annak rendje és módja szerint, kis bőröndömmel a hónom alatt megjelentem a kifutópályánál. Ám repülőgépet sehol nem láttam. Csak egy szétszedett csotrogányt, amelyet akkor próbált két munkásruhába öltözött férfi helyrepofozni. Hát, ez a gép ment volna Ulánbátorba. Életemben először bántam, hogy beszélek mongolul, mert így megértettem, ahogy a két szerelő azon vitatkozik: akkor zuhan le a gép, ha a piros, vagy akkor, ha a kék zsinórt kötik össze... Nem szaporítom a szót: néhány nap múlva egy tevekaraván kétpúpú sivatagi hajóján zötykölődve, az állandó ringójárásától tengeri betegen poroszkáltam be a mongol fővárasba.
— Hogyan csinálja, hogy családfőként a világ legkülönbözőbb tájain barangol?
— Ha egy mód van rá, vagy a gyerekek, vagy a feleségem velem tartanak. Ma már a fiam és a lányom felnőttek, így legutolsó útra, Barbadosra a feleségem kísért el. Két hónapig voltunk ott, és mivel eléggé kicsi sziget, sikerült alaposabban megismernem.
— Ezek szerint a közeljövőben megjelenő legnagyobb Leslie L. Lawrence könyv Barbadoson játszódik majd?
— Nem egészen, mert előbb a tavaly nyári izlandi élményeimet teszem közzé. Gyönyörű, izgalmas, meghökkentően új világ! Vulkánok, fjordok, lávamezők... Minden, mi hihetetlen a szemnek! Sétáltunk egy szakadéknál, amelynek a belsejében út vezetett. Döbbenetes élmény volt, amikor az idegenvezetőnk balra mutatott, és azt mondta: ez az amerikai földlemez, majd jobbra, hogy az ott pedig az európai... A kettő Izlandon ér össze. Az itt játszódó könyvem tehát elkészült, és májusban jelenik meg A véresszakállú leif és a lávamező címen. Természetesen a barbadosi élményeimet sem tartom meg magamnak. Az ott játszódó regényem karácsony előtt jut majd el az olvasókhoz.