Lőrincz L. László a hatvanas évek végén igen előkelő társaságban töltötte mongóliai ösztöndíjas éveinek egy részét: szomszédja a brit és a kubai nagykövet volt. Az ok prózai: a két külképviseletnek kezdetben nem jutott önálló épület Ulánbátorban. A helyzetet az író egy cseppet sem bánta, hiszen Sir Eric és Don Pedro bőven el voltak látva skót whiskyvel és kubai rummal... Napjaink egyik legnépszerűbb, Leslie L. Lawrence néven publikáló bestseller-szerző a szintén írói vénáját kamatoztató lányával, Lőrincz Judittal a héten a tamási könyvtár vendége volt.
— Tartja a kapcsolatot a skót és kubai nagykövettel?
— Nem, teljesen eltűntek, vagy lehet, hogy én tűntem el az ő szemük elől, mindenesetre nagyon régen volt, azóta jó harminc év múlt el. Igazából nem is ez a fontos, hanem az, hogy sikerült róluk jó figurákat mintázni, amik végigkísérik az embert a könyvek hosszú során.
— Nehéz eldönteni, hogy inkább olvasni, vagy hallgatni érdemes önt; az előadói pálya nem fordult meg a fejében?
— Köszönöm, de én sokat tanítottam az egyetemen, bár sokkal szárazabb dolgokat, például mongol nyelvi gyakorlatokat adtam elő. Mindegyik nagyon jó, írni is, és kikapcsolódni is szeretek. Azt szokták mondani, hogy jó az írónak, ha találkozik az olvasókkal, mert megtudja mik a problémák. Igaz, én nem nagyon tudok meg problémát, de azt gondolom, hogy az olvasónak jogában áll találkozni az íróval. Ha szereti a könyveit, hadd nézze meg, ki ő. Nekem óriási élmény lett volna, ha Karl May-jal találkozhattam volna gyerekkoromban.
— Olvasottságát elcserélné egy rangos irodalmi díjért?
— Nem. Ha a harmincas éveimben adják, nagyon örültem volna, mert sok mindenre jó egy irodalmi díj, ma már mi a fenét csináljon az ember vele... Egy írónak sokkal jobb, ha az olvasók olvassák. Ha nyolcvanezer példányban kelnek el a könyveim, — amit a könyvtárosok szerint hárommal, néggyel kell szorozni —, ez azt jelenti, negyedmillió ember olvassa. Ennél nagyobb díj szerintem nem kell.
Leánymesék
— Én más műfajban írok, amiben nem nagyon van benne apu hatása — mondja a második mesekötetét jegyző Lőrincz Judit, Lőrincz L. László szintén írói pályára lépett, harminc esztendős leánya. — Annyiban hasonlítunk, hogy az én meséim is mindig valós elemekből táplálkoznak. Egyébként, ha ez a kérdés lényege, nem zavar, hogy ő író, sőt kifejezetten segítség a pálya kezdetekor. Lehet, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor összehasonlítgatnak minket. Most sokat segített, hogy átnézte az első könyvemet, de a másodikban már nagyon keveset javított.