A ház bejáratában egy hatalmas kutya alszik. Kaukázusi, akkora, mint egy medve. Békésen viseli el az esős napokat, fel sem emeli a fejét, ha valaki autóval jön. Mert ebbe az utcanyúlványba, aminek kísérteties neve helyetti nevét, a Jegesmedvét egyszerűen ellopták, nos ide csakis L. L. L. ismerősei merészkednek fel, ez pedig az útviszonyok miatt autó nélkül lehetetlen. Aki gyalog jár, azt megugatja a gyönyörű eb, úgy érzi, egy gyalogos biztos valami rosszban sántikál. Tehát, aki autóval, az jó, aki nélküle, az rossz. Okos kutya.
— Mondja ezt az utcát Ön keresztelte el?
— Nem, de folyamatban van az újrakeresztelése és akkor lehet, hogy valami békésebb neve lesz.
— Mondjuk Gyilkos Sáska?
— Erről honnan tud?
— Hát, lopva beleolvastam az új regényébe. Iszonyú jövőt fest elénk. Hogy tud ilyet kitalálni?
— A lényeget nem én találom ki, ezek zöme megjelenik a tudományos szakirodalomban, folyóiratokban. Manapság, amikor a genetika óriási léptekben halad előre, a klóónozás egy szobában is elvégezhető, igazán egyszerű ezeket a szörnyeket előállítani.
— Nincs valami jó véleménnyel a tudósokról!
— A tudós is ember, ugyanazokkal a jó tulajdonságokkal, gyarlóságokkal, indulatokkal megáldva, mint bárki más. A tudós állandó stresszben él, hiszen állandó késztetése van arra, hogy felfedezzen valamit. Van, akinek egy életen át nem sikerül. Az ilyen megkeseredik, hiúságában örök bizonyítási kényszerben szenved…
— S előfordul, hogy gonoszságokra, becstelenségekre vetemedik.
— Ritkán, de előfordul. Hazudnak, gyilkolnak, hamisítanak.
— És ezek a hazug, hamisított érdemek boldoggá teszik őket?
— Úgy tűnik, igen. A boldogságot a másik legyőzése jelenti.
— És ezt Ön kaján gonoszkodással figyeli, sőt még le is írja, hiszen szinte minden regényében megtaláljuk a kutatóknak ama csoportját, akikre valamilyen mértékben, de ráillik az elmondottak.
— Hát igen.
— Ha jól tudom, Ön is tudós. Kelet-kutató.
— De sem hiú, sem megkeseredett nem vagyok. Elsősorban azért, mert én soha nem akartam felfedezni, én mindig megismerni akartam és ez sikerült is. Én kiéltem mindent, bennem nem maradt semmi hiányérzet. Utazó szerettem volna lenni, odamenni, látni, megélni.
— No meg sikeres regényíró. Hány könyve is jelent meg? Beleértve ezt a mostanit is és azokat az ifjúsági regényeket is, amiket Lőrincz L. Lászlóként írt a hatvanas években.
— Már túlléptem az ötvenet.
— Nekem nagyon tetszik, ahogy a könyveiben saját magát szerepelteti. A kritikus pillanatban, mint James Bond azt mondja: a nevem Lawrence. Leslie. L. Lawrence. És utána snitt.
— Ennek a műfajnak megvannak a maga szabályai. Feszültséget kell keltenie a cselekménynek, kopogósnak kell lennie, a jól odatett mondatok hatásosak, tetszenek az olvasónak. Ide tartozik a bemutatkozás, a főhős hatásos színrelépése.
— Olyan ez, mintha tanulta volna.
— Részben tanultam is. A hetvenes években, Németországban a bonni egyetemen tanítottam egy évet, s arra gondoltam, tökéletesítem a német nyelvtudásomat, beiratkozom egy tanfolyamra. Az egyetem halljában hosszú sorok közül kiválasztottam a legrövidebbet. Az első órán két vietnámi, egy afrikai és én voltam.
— Meg a tanár.
— No igen, aki maga volt a rettenet, mikor megszólalt.
— Magyaros volt az akcentusa.
— Annál rosszabb. Svájci németet tanított, schwitzer dütscöt. Gyorsan felmértem, erre sok szükségem nincs, meg a többieknek sem, de a pénzt, a negyven márkát befizettük, ami kellett neki, így rövid tanakodás után amellett döntöttünk, hogy regényírást fog oktatni. Akkoriban volt nagy sláger a Nem kell mindig kaviár című kémregény, úgyhogy ezt elemeztük lépésről lépésre. Hogyan kell sikerkönyvet írni, volt a kurzus témája.
— Képzelem, milyen jó kis krimiket írnak a Vietnámiak.
— Ők megszöktek. Én maradtam egyedül, mert a néger is lelépett.
— Élete legjobb befektetése volt.
— Nem vitás.
— Ha nem csalódom, ennek a jelmeznek is története van, amiben lefényképezték. Olyan, mint egy Sherlock Holmes kedélyes bőrkötésben.
— Kedvelem a skótokat, s mikor Mongóliában voltam, az ottani brit nagykövetség ügyvivője, a II. világháborúban tizennyolc évesen a Brit Királyi Légierőnek volt elhárítótisztje, ő nézett így ki, sapka, pipa, szoknya. Első látásra megtetszett a figura.
— Úgy hívták, hogy Leslie L. Lawrence.
— Nem, ez az én saját nevem angol fordításban. Szótár nélkül értem el ezt a tökéletes adaptálást.
— Mint mondotta, Ön Kelet-kutató volt, és többször járt Tibetben. Az ember azt hinné, valami lámakolostor-utánzatban él, jakteát iszik faggyúdarabokkal. Ezzel szemben még képek sincsenek a falon, szőnyeg sem a padlón.
— Az elvem, hogy nem szeretek se könyvtárban, se múzeumban lakni. Lelkileg pedig közelebb áll hozzám és a családomhoz a japán kultúra, a tágas tér. Se függöny, se szőnyeg, se utca.
— Értem, ezért ment tibetológusnak.
— Oda volt kevesebb jelentkező. Az egyetemi tanulmányaim alatt jobban szerettem volna arabbal, törökkel foglalkozni, de erre nem nyílt lehetőség.
— Emlékszem, régen voltak a cseretanulmányok, meg miegymás. De azért nem bánata meg?
— Cseppet sem, nagyon érdekes világ. Megszámlálhatatlanul sokszor jártam Tibetben, Mongóliában, a legelképesztőbb körülmények között laktunk, de fiatal voltam, mindent megettem, amit elém raktak.
— Azt a bizonyos jakvajas teát is. Iszonyú lehetett.
— Ó, az nagyon, nagyon jó. A legborzalmasabb az volt, mikor meghívtak a Bajkálon túli mongolok egy lótorra. Szerencsére a lovat már levágták, mire odaértem. Én voltam a díszvendég, a legjobb falatokat elém tették, nem illet semmit visszautasítani, pedig volt, ami meglepett.
— Például?
— Lóvastagbélbe töltött májas hurka. Állati büdös volt. Arra gondoltam, ha ezt megeszem, ott a helyszínen meghalok.
— De most itt ül, gondolom, csak kivágta magát.
— Elmeséltem, hogy nálunk Magyarországon van egy nagyon rossz szokás. Micsoda, micsoda? — kérdezte a mongol vendéglátóm. — Hát az — feleltem, hogy a vendéget megetetjük mindenfélével, olyannal is, amit nem szeret, megbetegszik, csak baj van. Nagyon rossz szokás, nálunk nincs ilyen — mondta a mongol vezér. Stimmel, mondtam, akkor ezt köszönöm szépen, nem kérem.
— Nem volt harag?
— Nem volt harag, hoztak helyette valami mást. Persze nem rántott karajt krumplival.
— Kétszer pedig ott sem szeretik hallani ugyanazt a viccet.
— Nem, de azért ezután egy kicsit respektáltak.
— És most merre utazik?
— Kenyába készülök.
— Dzsippel, sátorral és a 38-as Smith and Wessonával.
— Befizetek az utazási irodában egy útra és ott meghosszabbítom. Az első menetben végigjárok mindent a csoporttal, a következőben pedig már tudom, mire vagyok kíváncsi.
— Azután hazajön és megírja a legújabb kalandjait, esetleg beleszőheti a svájci németséggel beszélő kenyait. Apropó, mivel ír? Biztos valami szupermodern számítógépe van.
— Valamikor annak számított. A neve: Erika.
— Erika írógép?
— Igen, kettő is van belőle.
— Persze, mert minden évben két könyvet ad ki, és így egyszerre írhatja mint a kettőt.
— Valóban két könyvet írok, de nem egyszerre.
— Nem túl macerás manapság papírral vacakolni, javítgatni, átírni és így tovább?
— Nekem nem. Bár rengeteget javítgatok, nem okoz gondot ez a hagyományos munkamenet.
— Szereti a hagyományokat?
— Vannak dolgok, amikhez ragaszkodom. Például minden nap lemegyek a városba…
— Ez manapság felér egy kalandregényre való élményanyaggal.
— …és megebédelek a bölcsészkar menzáján.
— Remek lehet a tört krumpli, rántott sáskával.
— Hát igen, hústalan, zsírtalan, fűszertelen és kevés, de van egy remek asztaltár-saságunk, és jó eldumálgatni.
— Semmi tibetológia?
— Annyi más van a világban.
— A könyveiben, mint azt a szakma írott és íratlan szabálya diktálja, a végére minden megoldódik. Mondhatjuk, hogy Ön azért optimistán, szinte derűsen nézi a világot még akkor is, ha az a bizonyos irónia olykor keserűbbé sikeredik.
— Persze, hogy optimista vagyok, de ha utánagondol, a világ engem igazol. Történhet bármi, az ember egy idő után kitalál valamit. A környezetszennyezés felszámolása kezdi helyreállítani a károkat, és így tovább.
— Mondja, miért nincs faxkészüléke?
— Minek kellene?
— Mondjuk, hogy elfaxoljam ezt az interjút, hogy Ön elolvashassa.
— Megbízom magában. Legfeljebb, ha valami rosszat ír, maga lesz a következő könyvemben a negatív hősnő és megfojtom.
Bagotai Edit