Megkérdeztük... Lőrincz L. Lászlót

— Egyik könyved utószavában leírtad, hogy 1939-ben születtél Szilvásszentmártonban, egy kis Somogy megyei falucskában. Mit jelentett számodra ez az indíttatás?
— Sokat. Apai részről paraszt volt minden felmenőm. Anyai nagyapám viszont református lelkész volt Somogyban. Maga írta a prédikációit, jeleneteket dramatizált a Bibliából. Ez a családi hagyomány oltott be az irodalom, az írás, olvasás szeretetével. Paraszti őseimtől is örököltem valami fontosat, ami kincset ér az író ember számára: a szívósságot és kitartást, a munkának egy-fajta alázatos fegyelmét. Szinte gyerekkorban jelentek megy első novelláim a Somogyi Néplapban.
— Személy szerint mi inspirált az írásra?
— Korán beleszerettem Kelet misztikumába. Mindent elolvastam, de igazán a kaland, az utazás izgatott. Karl May könyveit lapozgatva — elsősorban azokat, melyek keleti témájúak voltak — fogant meg bennem a vágy, hogy útleíró, kalandmesélő legyek. Úgy gondoltam el az életemet, hogy sokat utazom majd, izgalmas dolgok történnek velem, amiket aztán megírhatok.
— Ehhez képest, a Cukor- és Édesipari Technikum, ahol tovább tanultál, nem jelentett elkanyarodást?
— Abban az időben az ember nem ott tanult tovább, ahová a vágyai vitték, hanem ahová felvették. De nem panaszkodom, jó volt az a néhány év is. Különösen a nyári gyakorlatok, amiket az ország különböző csokoládégyáraiban töltöttünk el. Sikerült bejutnom a bölcsészkarra is, hála lojális felvételiztetőimnek, akik tudomásul vették, hogy egy vagy két történelem órán nem tanulhattam annyit, mint a gimnazisták a heti három órájukkal. Amit tudtam, azt viszont megfelelő szinten produkáltam. Felvettek magyar-történelem szakra, de az első adandó alkalommal bekopogtam a Belső-Ázsiai Tanszék ajtaján, ahol Ligeti Lajos professzor befogadott. A magyart így mongol szakra cseréltem.
— És mi lett az írással?
— Az egyetem alatt semmit nem írtam. De ez érthető. Rengeteg volt a behoznivalóm. Én az egyetemen hallottam először görög történelemről, ókorról. Szinte csak tanultam egész nap. Szakmát és nyelveket. Elsősorban mongolt és oroszt, de másodévtől jött a latin, a német és a többi. Gondolni sem tudtam írásra.
— Nem hiányzott?
— Nem. Eldöntöttem, hogy tudós leszek. Az Eötvös kollégiumban határozottan elváltak egymástól a tudósok és az írók. Aki tudományos pályára készült, annak nem volt ideje részt venni az irodalmi életben. Ahogy mondtam, én feladtam az irodalmat. Tudományos segédmunkatársi állást kaptam, ledoktoráltam, ismertterjesztő és tudományos cikkeket írtam.
— Mi térített vissza az irodalomhoz?
— Mondhatnám, egy véletlen. A feleségem egy évre Indiába ment. Nyár volt, meleg, és én nagyon untam az egyedüllétet. Tudományos munkáimmal épp elkészültem, elhatároztam hát, hogy csupán a magam szórakoztatására írok egy szakmai témámba vágó ifjúsági regényt Dzsingisz kánról. Így készült el A Sólyom kinyújtja karmait című könyv. Kiadói berkekben való járatlanságom következtében a Gondolat Kiadóhoz adtam be, ahonnan annak rendje szerint eltanácsoltak vele, de tüstént szerződtek velem egy Dzsingisz kánról szóló kismonográfiára. Később az is megjelent. A regényt viszont elvittem a Móra Kiadóhoz, ahol ezzel kezdődött írói pályám.
— Melyik volt az első sikeres könyved?
— Az első igazi siker a sci-fihez főződik. A Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban jelent meg A Nagy Kupola szégyene. Hatvanezer példányban fogyott el. A másik jelentős siker az első Leslie L. Lawrence néven 1983-ban kiadott krimim, a Sindzse szeme. Ez már százezer példány volt.
— Ezek az első nagy sikerek. Könyveid között van-e kedvenced? Vagy amelyiket különösen szereted?
— Igen. A Hosszú szafári és a Föld alatti piramis. Ezek nagyon közel állnak hozzám.
— Három név — dr. Lőrincz László, Lőrincz L. László, és Leslie L. Lawrence — három ember vagy egy ember három arca?
— A dr. Lőrincz László természetesen a tudós. Ezt a nevet az irodalomban nem tarthattam meg, mert volt már egy ilyen nevű író. Ezért került a nevembe az L. A Leslie L. Lawrence pedig egyféle vagy egytípusú könyvet jelöl, a kalandkrimit. Azt szeretném, hogy az olvasó már a nevet látva tudja, mit várhat. Ha esetleg nem szereti a sci-fijeimet, ne érezze becsapva magát. Persze fordítva is.
— Tudományos ismeretterjesztő, ifjúsági regény, sci-fi, krimi más-más műfajok. Miként férnek meg benned?
— Nagyon jól. Az ifjúsági regénynek nincs presztízse. Se anyagi, se erkölcsi. Kis példányszám, kis siker. A sci-fi és a krimi esetében két élménye van az embernek. Az egyik, hogy tömegek olvassák. Megírom és tudom, hogy nem marad évekig a polcokon vagy egy raktár mélyén olvasatlanul. Számtalan visszajelzést kap az ember. A másik, hogy anyagilag is méltányolják a munkádat.
— Sok vita van a sci-fi körül. Számtalan ember, számtalan nézet csap össze. Néha az az ember érzése, mintha nem is akarnák megérteni egymást. Mindenki mondja a magáét. Neked mit jelent a tudományos-fantasztikus irodalom?
— Elsősorban irodalmat. Meg kell mondanom, hogy én nem kedvelem az úgynevezett technikai sci-fit. Nem is értek hozzá. Számomra a sci-fi egy forma, egyfajta ábrázolási mód. Én igazán így tudom leírni a világot, amelyben élek. Azt mondhatnám, társadalmi regényeket írok sci-fi formában, sci-fi díszletben. Engem mindig is a társadalmi kérdések érdekeltek, az emberi kapcsolatok, viszonyok. És még valami. Én szeretem a rejtélyt, a kalandot, az izgalmat. Nem érzem egyetlen könyvem szégyenfoltjának se, ha sikerül szórakoztatóvá formálnom. Végül is a célom szórakoztatni magam és másokat, és talán néha sikerül némi ismeretet is belelopnom a mesébe.
— Kiket olvasol, kiket szeretsz a sci-fi irodalomból?
— Nagyjából mindent elolvasok, ami megjelenik magyarul. Szeretni Clarke-ot szeretem legjobban, a magyarok közül pedig Zsoldos Péter regényeit.
— Mindeközben hogy érzi magát a tudós, mivel foglalkozik dr. Lőrincz László?
— Mongol költészettel foglalkozom, népköltészettel, hősi, vitézi énekekkel, mesékkel. Megcsináltam a mongol mesék katalógusát. Ezenkívül cikkeket írok, publikálok külföldi és hazai tudományos szakfolyóiratokban. Évente legalább egyszer elutazom valamelyik keleti országba. Legutóbb Vietnamban voltam, ahol a vietnami tatárjárás történetét kutattam. Nemsokára az Akadémiai Kiadó 4D sorozatában megjelenik Démonok és varázslók Tibetben című ismeretterjesztő könyvem.
— Minek vallod hát magad, melyik arcoddal azonosulsz legszívesebben, a tudóséval, a sci-fi íróéval vagy a krimiíróéval?
— Erre van egy komolytalan válaszom. Az ikrek jegyében születtem. A horoszkóp szerint az ikrek többféle dolgot is tudnak csinálni belső konfliktus nélkül. No de komolyra fordítva a szót: én nem szeretek unatkozni, ellenben, mint említettem már, szeretek rejtélyeket megoldani. Ezt teszi a tudós is. Talál egy sziklafeliratot Mongóliában, és szeretné megfejteni. Nehezen olvasható, hiányosak az ismereteink a múltról, mégis meg kell fejteni a rejtélyt. Ez izgalmas dolog. Ugyanez van a krimiben, a sci-fiben. A környező világ rejtélyei. A tudós nekivág a maga egzakt, tudományos módszereivel, keresi a megoldást. Ám egyszer csak eljut a határig, ahol már nem működnek ezek a módszerek, és akkor elmélázik, dolgozni kezd a fantázia. És ez így van jól, csak a két dolgot soha nem szabad összekeverni. Mindig tudni kell, amit a fantázia munkál ki, az nem tudomány! Mégsem véletlen, hogy sok tudós ír sci-fit.
— Mit olvashatunk tőled a közeljövőben?
— Ha a nyomda is úgy akarja, akkor februárban jelenik meg Az üvöltő bika című scifim a Galaktika Fantasutikus Könyvek sorozatában.
— És min dolgozol jelenleg?
— A Galaktika folyóirat számára írok egy folytatásokban közölhető regényt. Remélem, Az elátkozott hajó — ez lesz a címe — lesz annyira kalandos, izgalmas és elgondolkodtató történet, hogy megnyeri a folyóirat olvasóinak tetszését.